Ma Apa, Anya, Szandra meg én felkerekedtünk, és meg sem álltunk a Bercelig (ez a helyi szőlő"hegy"-nek csúfolt, egyébként dombnak sem nevezhető szőlős-gyümölcsös). Ott pediglen áll egy hatalmas cseresznyefa, na azt támadtuk meg, mint a seregélyek. Mondjuk Apáék kárt nem nagyon okoztak rajta, mert ők leginkább a szatyorba, vagy a bendőjükbe szedték eme állítólag nagyon finom, érett, zamatos gyümölcsöt. Bezzeg én...;)

Miután leszakítottam egy-egy fekete, gyönyörű szemet, teljesen szétmócsingoltam a kezeim között, úgy, hogy mindenhova jutott a lila léből: saját magamra, különös tekintettel a kezemre, ruhámra, Anyára, a kedden kimosott, ragyogó hófehér cipőjére (miért abban jön cseresznyézni?;)), a lábára... És miután a kezem kellőképpen cseresznyés lett, nekiálltam homokot szórni... Képzelhetitek Anya arckifejezését...;) Meg Apa "így be nem ülsz az autóba" felkiáltását...;-):-DDD

Szóval gyönyörűen néztünk ki. Anya ma sajnálta leginkább, hogy nem jó a masina, és ezeket a "csodálatos" pillanatokat nem tudta megörökíteni!

Jelentem, a kezeimről nem jön le a lilaság, jól megfogta ez a fránya cseresznye, és a körmeim is úgy néznek ki, mint egy egész nap az olajban túrkáló autószerelőnek...;)