Aztán bejöttünk, Anya épp egy kis elemózsiát próbált belém könyörögni, de ebben a melegben még étvágyam sincs, hiába no!:) Na és akkor kopogtak, és jött Krisz haver az anyukájával. Úgy, de úgy megörültem neki, hogy hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy álmos vagyok. Bemutattam neki mindent, hogy hogy kell játszani az egyes játékokkal (na persze ez nem mindig úgy történik, ahogy Anya szerint kellene;)), meg hogy kell fel-és lemászni innen-onnan, szóval próbálom tanítgatni. Egyelőre nem túl nagy sikerrel, ő csak ült, és vigyorgott, mint a tejbetök!:) NA, majd talán legközelebb!
Aztán kezdtem kissé nyűgös lenni, Anya meg úgy gondolta, hogy már nagyon álmos vagyok (pedig igyekeztem titkolni:)), és letett aludni. Fél perc háborgás után bevágtam a szunyát...:)