Mikor felébredtem, ebédeltem, aztán Anya úgy csinált, mint mikor a fürdéshez szokott előkészülni. :O És tényleg! Levetkőztett, és megfürdetett! NEm mondom, szeretek fürdeni, csak furcsállottam, hiszen még csak sötét sem volt! Anya elmagyarázta, hogy azért, mert nem tudja, mikor fogunk hazaérni, és hogy ne maradjon ki megint a fürdés. Aha! Szóval egy jót hancúroztam a
Játék után egyből indultunk is haza, azaz még bementünk Tatán Ica nénihez megszerelni a biciklijét.
Én közben ettem, meg kaptam tiszta bugyort, majd innen már tényleg hazafelé vettük az irányt! Na de akkor már elegem volt az egy helyben ülésből, meg az autózásból, ráadásul nem is vezethettem, így aztán elég hangos voltam.:P Meg is kellett állni egyszer, mert már nem bírtam tovább, és olyan féktelen ordításban törtem ki, hogy Anya egyből megálljt parancsolt, és ott az út szélén kaptam tejcit, hátha elalszom. Még mit nem!!!! Így aztán nyűglődtem hazáig, de Anya legalább hátraült hozzám! Itthon aztán átöltözés, mosakodás, cici, és alvás következett. O:)