Kicsit féltem az átmenettől a kiságy és a rendes, korlátok nélküli ágy között, de zökkenőmentesen alakult, pikk-pakk ellaudt, nem volt kimászkálás, nem volt sírás, nyüsszögés. :-)
Mostanáig... Ugyanis pár napja drága kicsi fiam elkezdett kimászkálni, lassan már napi program az összeveszés az alvás miatt.:-( És nem vagyunk ehhez hozzászokva, nem tudom igazából kezelni a helyzetet. Kijön, én meg kegyetlen vagyok, és szigorú, és gonosz, de visszatessékelem, mert úgy gondolom, fontos a következetesség. És megint kijön. "Nanna kicsit kijön..." A szívem szakad meg érte, olyan kis édes, de valamikor keménynek is kell lenni. Viszont ha azt kéri, hogy "Anya kicsit hozzámbújni...", na annak nem tudok ellenállni, és odabújok hozzá, és élvezem, ahogy átölel azokkal a csöpp karokkal, és húz magához, és szeret...:-)))
Na de ez még mindig nem megoldás, mert ugye így nem nagyon tud elaludni. Ilyenkor szoktam neki mondani, hogy Anyának dolga van, kimegy egy kicsit, de majd visszajön, és betakargat. Vagy, hogy Anyának még le kell zuhanyoznia, mert még koszos és büdös. Erre mi a válasza??? "Anya bittos bekakált...":-DDDDDDD Aha, bittttos......;-P
Aztán, ha még ez sem megy, akkor jön a fenyegetés, hogy belerakom a kiságyba. Ez eddig hatásos volt, most már nem. Ami még néha be szokott jönni, a kúppal való "fenyegetés". Tudom, hogy nem feltétlen jó ötlet ezzel fenyegetni, de... Van, hogy bejön.
Egyébként pedig türelem, türelem, türelem.......:-))))
