Aztán aludtam egy nagyot, igaz, elég nehezen ment az elalvás, de Anya szerencsére a lágyszívű énjét vette elő, és segített egy kis cicivel.:)
Ébredés után krumplis tésztát ebédeltem, pirospaprika nélkül, durumtésztából. Fincsi volt!
Apa elé ki szoktunk menni a buszra, mikor jön haza, ha az időjárás megengedi, és én ébren vagyok. Ma is így tettünk, szépen sütött a nap, egészen élveztem, még akkor is, ha babakocsival mentünk.:)
Apának mindig nagyon örülök, olyan jó, mikor hazaér, jókat lehet vele bolondozni!;) Ma elmentünk autóval, mert Apa ment a benzinkútra kitakarítani, lemosni az autót, és engem elvitt-pontosabban én vittem őt, hiszen én vezettem:)- a Papáékhoz! Anya meg jött értem biciklivel, és hazafelé szokás szerint elbundiztam az ülésemben...:)
Ébredés után elmentünk a pályára, ahol a hittanos gyerekek fociztak, mi meg Mátéval először horgásztunk, majd mi is fociztunk.
Máté, én felkészültem, felőlem kezdhetjük!
Te menj fel a bal szélen, én meg majd adom Neked, ok?
Na, ide azzal a bogyóval!
Oda rúgom!
Aztán Anya úgy döntött, hogy késő van, mennünk kell, és akaratom ellenére beletuszkolt a babakocsiba, fúúúújjjj! Tiltakoztam, de Anya ellen még kell gyúrnom egy kicsit!:) Mondjuk Mátéék is hazamentek, így végül is ok. Meg aztán itthon Apával is kell játszanom, nehogy úgy érezze, hogy elhanyagolom!;) Vele is sátoroztunk egy nagyot, meg szintiztünk! Tényleg, tegnap el is felejtettem megemlíteni, hogy Esztiéktől kaptam egy remek szülőidegesítőőrületbekergető játékot, egy szintetizátort!:) Igen muzikális vagyok, nagyon jókat játszom rajta, sőt, még táncolok is hozzá, legalábbis az izmos felsőtestemet billegetem!:) Úgyhogy köszi Eszti és Csaba! Anya meg vegyen füldugót!:)
Apa velem van, ma oda sem akarta adni, úgy elvolt vele. Azt hiszi, hogy attól, hogy el tudja játszani a bocibocitarkát, ő már egy Ricsárd Klájderman!:) Anya mesélte, hogy mikor megtanult két tánclépést az esküvőjük előtt, Fred Aszternek képzelte magát!:)
Na de Anya is alkotott ma: úgy gondolta, hogy a nappaliban fog megetetni, ami ugye nálunk szőnyegpadlós... És a Szinlak kiborult...:O És még mielőtt bárki is azt hinné, nem, nem én borítottam ki! Anya volt!!! Örült neki! Én meg akartam nézni közelebbről -nem, nem is gondoltam rá, hogy elkenjem:)- de Apa nem engedte.:(
Ja, és a felmosó nyelet is eltörte...