A nap azzal indult, hogy hajnalban nem igazán ment megint ez az alvás dolog, ezért Anyát zaklattam, meg persze Apát is akartam, de galádanya nem engedte...:( Jó sokáig fenn voltunk, énekeltem nekik, meg hasonlók. Anya próbálkozott sokmindennel, de semmi nem jött be. Aztán egyszer csak beugrott, hogy akár meg is könyörülhetnék rajtuk, így mikor Anya lerakott az ágyamba, egy szó nélkül elaludtam. Akkor meg lesett Anya nagyokat, hogy most mi van? Ki érti ezeket a felnőtteket?:) Na de így aztán reggel fél 9-ig bírtam aludni, és velem együtt drága szüléim is húzták a lóbőrt. Ébredés után játszottunk egy nagyot az ágyban, aztán mentünk reggelizni. Pontosabban Anya még előtte nekiállt egy sürgetőenégetőenfontos dolognak. Apa egyszer csak felkiáltott, hogy PONTOSAN egy évvel ezelőtt születtem, ugyanis 8 óra 44 perc volt... Anya akkor berohant, és mindketten össze-vissza puszilgattak, meg ölelgettek! Nem is értettem, mi van velük...:)
A délelőttöt együtt töltöttük, játszottunk, nevettünk nagyokat. Aztán egyszer csak Apa megfogott, és beleültetett az etetőszékembe, kezében a fotóaparáttal készenlétbe állt. ÉS akkor megjelent Anya...
Megvizsgáltam, mit hozott...
Tetszett. Megkínáltam Apát...
Megkínáltam magamat...
...és Anyának is adtam belőle:)
Egyre jobban belemerültem a dolgokba...:)
...és így néztem ki:
A vége persze egy kiadós zuhany lett.:S Apával utána lufikat kergettünk:
Aztán kaptam két sárga csomagot.
De hirtelen elképzelni sem tudtam, mit kezdjek én két sárga csomaggal, így inkább a biztosat választottam...:)
Anya elkezdett zörögni a papírokkal, na akkor már kezdett izgalmassá válni a dolog, és én is meglestem, mit lehet csinálni két sárga csomaggal.
Érdekes dolgokat rejtett az a papír, egy autót...
...és egy nagy dobozt, amiben állítólag medence van. Az meg azt mondják, arra jó, hogy ha majd nagy meleg lesz odakünn, akkor csábító, sportos, izmos testemet lehűthetem benne egy kevés víz segítségével.:)
További hatalmas játék után Anya úgy gondolta, ideje aludni térnem. Pedig álmosságnak
jelét sem mutattam,
de hogy Anyát nem lehet átvágni, azt mutatja, hogy miután letett, és kijött a szobából, kb két perc alatt szó nélkül elaludtam.
Míg én aludtam, megérkeztek keresztszüleim, és unokatesóm, Krisztofer. Egy kicsit hangosan játszottak Apával, így én egy órácska alvás után felébredtem.:S
Tőlük is kaptam ajándékot, homokozókészletet, és egy klassz trikó-gatya szettet.:)
Távozásuk után mi is útra keltünk, mint kiderült, az állatkertbe mentünk. Láttunk egy csomó állatot, érdekesek voltak. Íme, a képek:
Etettünk őzikéket is:
A végén pedig egy nagyon rövidet játszótereztünk is:
Este pedig eljöttek a Papáék, és hoztak nekem még egy kevés ajándékot (pedig már kaptam tőlük, hiszen a medence közös ajándék Magdus dédivel), ruhákat, úszócsónakot, labdát. Apa és Papa koccintottak az egészségemre, nekem persze megint be kellett érnem a látvánnyal...;)
Jó nap volt, remélem, holnap is szülinapom lesz!!!:P