Tegnap is, elmentünk Anyával biciklizni, mert én nagyon mutogattam a biciklire. Jó is volt, Anya tekert, én nézelődtem, ez ám a munkamegosztás.:-) Megálltunk a pacókáknál, akiket én mindig etetni akarok, most is mutogattam Anyának, hogy szedjen nekik füvet, nehogy éhen maradjanak.:-) Megetettük őket, aztán továbbálltunk. Irányba vettük az otthonunkat. Igen ám, csakhogy én úgy éreztem, mintha mázsás súly nehezedett volna a szemhéjamra, és igen nehezemre esett nyitva tartani a szemem. Mikor hazaértünk, Anya nem vette észre, hogy bóbiskolok, és felébredtem a zökkenésre, hogy bementünk (pedig ezt egyébként szeretem). Aztán Anya ki akart venni az ülésből, nekem pedig eszem ágában nem volt kiszállni. De galádAnya nem hagyta. Na és akkor jöttem én, hogy márpedig de igen, és mit képzel Anya, és én igenis még biciklizni AKAROK!!!!! Persze mindezt nem így szóban adtam a tudtukra, hanem sírva, mit sírva, ordítva, és toporzékolva. Anya becipelt (ami ilyenkor nem könnyű, meg megfeszítem magam, és elég nehéz fogást találni rajtam...), én meg csak visítottam, mint egy szopós malac.:-S Anya lespriccelt egy kis vízzel, de nem zavartattam magam. Apa kivitt az udvarra, majd letett, és otthagyott, de szinte előbb beértem, mint ő.:-P Végül Anyához bújva nagy nehezen megnyugodtam, de nem volt könnyű. 1-0 oda. :-(
Délután kint tettünk-vettünk az udvaron, Anyáék takarítgattak, én meg homokozgattam. Meg persze Anyától elszedve a söprűt, söprögettem, Apával diót pucoltattam, szóval jól éreztem magam. Aztán ki is mentünk Krisztián haveromhoz (aki már tud menni), megérkezett Réka barátnőm is, és jót játszottunk. Persze engem a legjobben egy cica kötött le, követtem, simogatni szerettem volna, és még lábbal is próbálkoztam...;-P Ja, és nem értem, miért nem jött oda hozzám, mikor én mondtam neki, hogy "scc"...
Kissé eltelt az idő, így aztán bejöttünk. Persze Apa közben kitalálta, hogy letakarja a homokozómat, nehogy az ilyan sccc-félék "megtiszteljék". Na, akkor én is megyek! Nem engedtem Apának letakarni, visítottam, és húztam le a tetejét. Na jó, pár percet még maradhattam. 1-1. :-)
Homokoztam, várat építettem Apa segítségével, de az idő csak ment, és Anyáék úgy gondolták, ideje bemenni. Csakhogy én még mindig nem úgy gondoltam... De most már nem volt kegyelem, muszáj volt bemenni. Én ugyan tiltakoztam, visítottam, ordítottam, kiabáltam, de semmi. Nem is foglalkoztak velem. Anya bevitt, letett a szőnyegre, és otthagyott. Persze felpattantam, és futottam utána. Valamiért nem akart felvenni...:-O Végül nagy nehezen megint sikerült megnyugodnom, akkor már Anya felvett, és megszeretgetett, és elmondta, hogy jobb lenne, ha nem hisztiznék mindenért... Aha...;-P
