Aztán Mátéval jót játszottunjk, pontosabban ő játszott, én meg figyeltem, és mindig azt akartam játszani, amit ő.;) Eleinte nagyon nem tetszett, hogy beleült a hintámba, de aztán mikor Anya megmutatta, hogy tudom löködni, már egész jó móka lett.Sok időnk nem volt játszani, mert neki alvásidő közelgett, de hogy jól érezte magát, azt mutatta, hogy nem akart hazamenni.;-) Persze neki is galádanyuja van, aki csakazéris elvitte...;-) És ha már elmentek, én is aludni tértem, persze nem így direkte, hanem a boltból hazafelé a biciklin. És most hazaért Apa, én meg felébredtem...:-S
124. Máté
2007.06.14. 14:53 - évicka
Egy nem túl fényes éjszaka után reggel 6-kor keltem, és keltettem Anyát is.:-P Így aztán már elég hamar elfáradtam, és aludni kívántam. El is sunytam a hintámban olyan háromnegyed 9 körül, Anya meg kitett a babakocsiban aludni, addig ő meg csinálta a dolgát. Aludtam 10-ig. És mivel Anya így mindennel végzett, meg az a veszély sem állt fenn, hogy fél 12-kor kidőlök, elhoztuk Mátét. Ő kismotorral jött, mi meg bicóztunk mellette. És egyszer csak elkezdette esni az eső!:-O De annyira, hogy nagyon megáztunk volna, ha nem megyünk be a boltba. Persze nem vettünk semmit, mert nem vittünk pénzt, nem így készültünk. Azért nem távoztunk ám üres kézzel, mi Mátéval kaptunk egy-egy csokit, meg én lenyúltam egy zsemlyét is.;-) Anya azért észrevette, és megígérte a boltos néniknek, hogy majd visszamegy kifizetni. Csak egy kicsitt égett...:)
Aztán Mátéval jót játszottunjk, pontosabban ő játszott, én meg figyeltem, és mindig azt akartam játszani, amit ő.;) Eleinte nagyon nem tetszett, hogy beleült a hintámba, de aztán mikor Anya megmutatta, hogy tudom löködni, már egész jó móka lett.Sok időnk nem volt játszani, mert neki alvásidő közelgett, de hogy jól érezte magát, azt mutatta, hogy nem akart hazamenni.;-) Persze neki is galádanyuja van, aki csakazéris elvitte...;-) És ha már elmentek, én is aludni tértem, persze nem így direkte, hanem a boltból hazafelé a biciklin. És most hazaért Apa, én meg felébredtem...:-S
Aztán Mátéval jót játszottunjk, pontosabban ő játszott, én meg figyeltem, és mindig azt akartam játszani, amit ő.;) Eleinte nagyon nem tetszett, hogy beleült a hintámba, de aztán mikor Anya megmutatta, hogy tudom löködni, már egész jó móka lett.Sok időnk nem volt játszani, mert neki alvásidő közelgett, de hogy jól érezte magát, azt mutatta, hogy nem akart hazamenni.;-) Persze neki is galádanyuja van, aki csakazéris elvitte...;-) És ha már elmentek, én is aludni tértem, persze nem így direkte, hanem a boltból hazafelé a biciklin. És most hazaért Apa, én meg felébredtem...:-S
A bejegyzés trackback címe:
https://akobaba.blog.hu/api/trackback/id/tr6998626
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.