Mikor sorra kerültünk, a néni egy táblát mutatott nekem, amin voltak képek. Az autót felismertem bármekkora méretben, és mondtam is, hogy az a brrr. Még a kakast tudtam volna mondani, de a néni a labdát kérdezte, meg a házikót. Azokat még nem tudom mondani, de mindent láttam.:-) Ezután bevezetett egy sötét helyre, ahol különféle lámpákkal világított a szemembe, egy lyukacsos vonalzón keresztül. MAjd nagyon megdícsért, hogy milyen nagy, és okos lettem, és hogy miylen okosan ültem végig a vizsgálatot, adott színes papírokat, és mondta, hogy TELJESEN RENDBEN VAN A SZEMEM.:-) Úgyhogy most örülünk.:-)
269. Szemészet
2008.01.17. 13:18 - évicka
Pár hónnappal ezelőtt Anya úgy látta, hogy nagyon sűrűn, és nagyokat pislogok, ezért felhívta a DoktorNénit, hogy mondjon valami okosat. DoktorNéni mondta, hogy ez lehet attól, hogy kezdődő rövidlátásom van, mert az is indulhat pislogással.:-S De az is lehet, hogy csak egy rossz szokás, írt egy vitamint, amit szednem kellett, és mondta, hogy attól valószínűleg elmúlik, ha csak a megszokás miatt csinálom. És láss csodát, elmúlt. De azért Anya még akkor kért időpontot a szemészetre, egyébként is vissza kellett volna mennünk már az ősszel, csak elsunnyogtuk...:-P NA és mára kaptunk időpontot. Anya már itthon mondogatta, hogy a doktornéni majd megvizsgálja a szememet, belevilágít, meg ilyenek, és hogy enm fog fájni. Úgyhogy enm is féltem.:-) A folyosón, amíg vártunk, játszottam, ettem, odaadtam az autóimat egy másik kisfiúnak, aki nem hozott játékot, és unatkozott.:-)
Mikor sorra kerültünk, a néni egy táblát mutatott nekem, amin voltak képek. Az autót felismertem bármekkora méretben, és mondtam is, hogy az a brrr. Még a kakast tudtam volna mondani, de a néni a labdát kérdezte, meg a házikót. Azokat még nem tudom mondani, de mindent láttam.:-) Ezután bevezetett egy sötét helyre, ahol különféle lámpákkal világított a szemembe, egy lyukacsos vonalzón keresztül. MAjd nagyon megdícsért, hogy milyen nagy, és okos lettem, és hogy miylen okosan ültem végig a vizsgálatot, adott színes papírokat, és mondta, hogy TELJESEN RENDBEN VAN A SZEMEM.:-) Úgyhogy most örülünk.:-)
Mikor sorra kerültünk, a néni egy táblát mutatott nekem, amin voltak képek. Az autót felismertem bármekkora méretben, és mondtam is, hogy az a brrr. Még a kakast tudtam volna mondani, de a néni a labdát kérdezte, meg a házikót. Azokat még nem tudom mondani, de mindent láttam.:-) Ezután bevezetett egy sötét helyre, ahol különféle lámpákkal világított a szemembe, egy lyukacsos vonalzón keresztül. MAjd nagyon megdícsért, hogy milyen nagy, és okos lettem, és hogy miylen okosan ültem végig a vizsgálatot, adott színes papírokat, és mondta, hogy TELJESEN RENDBEN VAN A SZEMEM.:-) Úgyhogy most örülünk.:-)
A bejegyzés trackback címe:
https://akobaba.blog.hu/api/trackback/id/tr24300809
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.