Már biztos említettem tavaly, hogy baráti körünkben az a szokás, hogy március tizenötödikén biciklitúrára indulunk. Engem Anyáék még kicsinek titulálnak ehhez a programhoz, de ahogy tavaly, idén is elindultunk velük. Itthonról én is két keréken szerettem volna elindulni:





























Végül mégis Anya poggyászaként utaztam.;-) A plébánián gyülekeztünk, Máté barátommal fényképezkedtünk:






















Józsi bácsit árnyékként követtem mindenhova, és ámulva néztem rá:





























(Itt hadd jegyezzem meg, hogy én is elkezdtem Tiszit mondani neki, ahogy a felnőttek hívják...)

Végül elindultunk:





























Az úton beszélgettem, magyaráztam, és folyton Apát, meg Tiszit kerestem, hívtam. Mi Anyával nem mentünk messzire, a szomszéd faluig kísértük csak őket. Onnan visszafordultunk. Én pedig egy jót aludtam hazafelé.:-D Pedig már nagyon rég volt, hogy elaludtam volna a biciklin...:-O Most viszont olyannyira sikerült, hogy még a fél pár cipőmet is elhagytuk.:-O És észre sem vettük. Egy ismerős hozta utánunk autóval...:-D Köszönjük!!!
Az irányt nem hazafelé vettük, hanem elindultunk a Mamáékhoz, ahol is felébredtem, mikor Anya kiemelt az ülésből. :-) De nem haragudtam, inkább egy jót játszottam a Mamával meg a Dédivel.:-)
És a nap jó híre az volt, hogy kiderült, vasárnap mi is elmegyünk a többiekkel Dunaalmásra.:-) Igaz, csak hétfőig maradunk, de akkor is örültünk.:-)