Ma megint volt itt Krisz haverom, persze én megint aludtam, mikor jöttek.:) De Anya azt mondta, hogy ez nem zavarta Krisztiánt, ő is aludt, és aztán akkor ébredt, amikor én! PEdig becsszó, nem keltettem! Azt sem tudtam, hogy itt van! CSak mikor Anya kihozott a szobából, de akkorra már ő is ébren volt! Nem sok mindent játszottunk együtt, engem speciel most jobban érdekelt, hogy próbáltam egy kis csipszet szerezni magamnak, de az a galád Anya persze nem adott...:( Helyette kaptam egy kis rizst husival, meg kukacot. Azt legalább szeretem!:)
Este bemutattam legújabb tudományomat, mégpedig hogy teljesen egyedül fel tudok mászni a fotelba! Eddig is ment, de csak akkor, ha valamire rá tudtam lépni, és onnan fel. De most csak úgy felmásztam! Anyáéknak fő is a fejük, mert állítólag lejönni úgy kellene, hogy a lábaimat, és a popsimat tolom előre, és csak utána a fejemet:o Hát persze, aztán akkor nem látom, hogy hova érkezem! Szóval én maradnék a fejjel előre változatnál, köszönöm szépen!:s