Igaza volt Anyának, szuper itthon lenni!!!! NAgyon jó helyem van, kis sarok Anyáék szobájában, de frankón elférek, és igazából csak éjjel vagyok itt, mert napközben van egy klassz bölcsőm (Dezső bácsiéktól kaptuk), és abban vagyok a nappaliban. Anya szerint így jobb, mert mindig lát, és ő mindig látni akar, akár percenként odajönni hozzám, és csak gyönyörködni bennem...

Szóval jó itthon! Megismerhettem új arcokat is, például a másik dédimet!
Ő az, nézzétek, a Magdus dédi:





























Aztán még jöttek páran otthon is meglátogatni, képem ismét nincs mindenkiről, ejnye-bejnye, Apa-Anya!:)
Jött Öcsi ismét, nézzétek, hogy nézem! Öcsi majd' két méter magas, nem csoda, ha így bámulom! EL is határoztam gyorsan, hogy én is ilyen nagy leszek! Ahhoz azonban -legalábbis azt mondják- , jó sokat kell ennem! Hát, ebben nem lesz hiba! (Tényleg, még nem is mondtam, hogy a Kórházból már 10 dekával nehezebben jöttem haza, mint ahogy születtem, pedig Anya szerint a legtöbb kisbaba veszít a súlyából! Hát, már ott is látszik, hogy nem vagyok átlagos!!!:)) Szóval Öcsi:






















Ő Öcsi haverja, Szabi:






















Ő pedig Szabi anyukája, Kati néni:























És Szabi testvére, Gergő:






















Persze a Papa is eljött még, meg a Magdus dédi is többször átjött megnézni (ő itt lakik a szomszédban)





























MEg eljöttek Krisztiék, mert Norbi a kórházba nem tudott bejönni megnézni, és szerencsére a barátomat, Mátét sem hagyták otthon!






















ÉS még képek az első napjaimról itthon:

































































Tudjátok, mit szerettem a legjobban? Enni, és aludni! Főleg Apa pocakján:












































Anyának volt egy ELVE mielőtt megszülettem: nem kapok cumit! Ezt hogy képzelte, nem tudom! NA, de aztán még alig múltam egy hetes, mikor rájött, hogy én a cumis fajtából származom!:) VAgy ha nem, akkor mindig cici!!! Anya ezt nem bírta, így aztán előkerült a biztosamibiztosmegvett cumi! Még jó, hogy volt! Először kicsit furcsa volt, meg nem is volt sokat a számban, de aztán megszoktam! Mondjuk elég furán nézett ki még a legkisebb cumi is a számban...






















Aztán elérkezett az első séta ideje is. Nagyon jó kint lenni a levegőn, Anya fokozatosan szoktatott hozzá, nagyon élveztem! NAgyokat aludtam:



















































Így teltek hát első napjaim, ettem, aludtam, ettem, aludtam, és közben ismerkedtem a világgal!

Anya egész végig azt mondogatta a kórházban, hogy majd meglátom, milyen jó lesz OTTHON! Nos, én még ott nem voltam, így nem tudom! De Anya már annyira várta, hogy én is vártam! :)
Aztán egyszer csak éppen szopiztam, és jött egy doktornéni. Aranyos volt, hagyott tovább szopizni, csak egy kicsit megmacerált, és azt mondta, hogy minden rendben, egészséges vagyok, és mehetünk haza! Hurrá, Anya nagyon örült, mert neki is azt mondta a doktorbácsi, hogy mehetünk!
Apa jött is értünk, hozott nekem ruhákat. Ezt csak Anya mesélte, mert én akkkkkkkkorát aludtam... Anya felöltöztetett, egy másik doktornéni vért vett a kezemből, és elindultunk úgy haza, hogy minderre nem ébredtem fel. Nézzétek, mekkorka voltam:






















Hazafelé megálltunk a Mamáéknál, Apa és Anya ebédeltek, én meg aludtam!
De ezután már tényleg haza mentünk!


























































Az egész otthonlétem úgy kezdődött, hogy Apa megmutatta a gazdaságot, azaz a 4 BMW-t, amit állítólag majd együtt fogunk szerelni:)
Erről csak egy képet mutatok:






















És aztán megérkeztünk!!!





























Én nem zavartattam magam, csak aludtam...





























...és aludtam...























Így aztán elégedett voltam, és boldog. Jó itthon...:)

Életem első napjait a kórházban töltöttem. Végülis nekem mindegy volt, csak Anya legyen, tejci, meg aludhassak:) Hát ezek mind megvoltak, így jól éreztem magam!
Nagyon sokan voltak kíváncsiak rám, rengeteg bácsi meg néni jött meglátogatni. Én meg élveztem, bár a legtöbbször aludtam:)
Képek:
Ők a nagyszüleim, a Papa meg a Mama:






















Ő az egyik dédim, a Gizi dédi. Apáék szerint még van két dédim, de ők sajnos nem tudtak bejönni a kórházba:( Így róluk kép is majd később...






















Az első közös képünk:)























Apa keresztanyja, és unokatesója:






















A nagynéném (hogy mik vannak:)), és családja, Anya szerint a legkisebb a képen (na jó, a második legkisebb, hiszen a legkisebb én vagyok) az unokatesóm!!!!!






















És ott voltak Apa meg Anya barátai is, róluk is képek:
KisKolly és menyasszonya, Ildikó:






















Csetiék (kár, hogy Petikét otthon hagyták:():






















Heni:






















Zsuzsi, Piri, Kriszti, Máté, és aki fényképez, Kicsi:






















Mátéval gyorsan összehaverkodtam:






















És még rajtuk kívül is sokan voltak, csak sajnos nincs mindenkiről képünk:( Na sebaj, akkor elmondom, hogy kik voltak ott:
-a nagybátyám, Öcsi
-Apa unokatesója, és élettársa, Eszti és CSaba
-Márti és anyukája
-Orsi (ő jó sokszor jött, így vele is jól összebarátkoztam:))
-Timi és Zsombor
-Gergő a haverjaival
-Steve
-Ági Rajmunddal

Bocs, ha valakit kifelejtettem, nézzétek el ezt egy pár napos csecsemőnek, aki ráadásul szinte mindig aludt...:)

És még néhány kép kommentár nélkül:




































































































































































































































































Ez Anya kedvenc képe:)

Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon kicsi volt már a hely odabenn, alig fértem el. Nem volt már jó sehogy, egyik oldalon ezért, a másikon azért... Meg az az igazság, hogy Anyáék is folyton nyaggatak, hogy bújjak már elő. Így aztán, egy nap (Anya meg a doktorbácsi szerint ezen a napon kellett volna megszületnem, de hát mit tudják ők, hogy nekem meddig jó odabent:)) este, mikor már Apa meg Anya lefekvéshez készülődött, jelezetm, hogy na, akkor indulnék. Anya szerencsére jó sok mindent elolvasott arról, hogy ez hogy megy, meg az ismerősöktől is beszerzett egy csomó infót, így aztán minden simán ment-volna, ha én nme rúgom fel a szabályokat:) Hát nem gondolják, hogy majd egy-két könyvhöz igazodom? Szóval Anyának fájt a pocakja. Azt mondta, hogy akkor ez úgy lesz, hogy rendszereződni, vagy micsinálni fognak ezek a fájások, és mikor 5 percenként jönnek, akkor irány a kórház! Aha, csakhogy nekem nem volt órám, és fogalmam sincs, mi az a perc, meg hasonlók, így aztán össze-vissza fájt Anyának a pocija. De egyre erősebben. Így aztán rendszer ide vagy oda, éjjel fél egykor bementünk a kórházba. Na, azt a száguldást, amit Apa művelt...! Mikor odaértünk, három néni jött elénk, állítólag ők voltak az ügyeletes szülésznők. Ők kérdeztek egy csomó dolgot Anyától, aztán egy doktor bácsi megvizsgált minket, és ezután leszúrták Anyát, hogy miért jött be, mikor ezek még csak jóslófájások! Ha tudtam volna, biztos szólok nekik, hogy én nem jósolgatok, hanem jövök!!! Ja, és mondták, hogy ebből még nem lesz gyerek! Nem is, mert ÉN leszek belőle! Anya ekkor mondta, hogy akkor hazamennénk, de nem engedtek haza minket, így az éjszakát egy kórteremben töltöttük, 5 másik nénivel, de leginkább a folyosón sétáltunk, mert Anyának fájt a pocija. Aztán, mikor reggel lett, a nénik megint mondták, hogy ezek még mindig csak jóslófájások, még mindig nem lesz baba. NA de ezek után megvizsgált minket egy doktor bácsi, és mondta, hogy Anyát készítsék elő a szülésre, mert itt az idő!!! Na, ugye nem jósolgattam, hanem tettem a dolgom! Anya ezek után felhívta Apát, aki még az éjszakai rekordot is megdöntve nagyon gyorsan megérkezett. Na, ezek után már nem kellett sok idő, erős ingert érezetem, hogy kibújjak biztonságos kis rejtekemből, így a pocakban eltöltött idő utolsó háromnegyed óráját egy szülőszobának nevezett szobában töltöttük, Apa, Anya, a doktorbácsi, és egy nagyon aranyos szülésznéni. Aztán egyre kisebb lett a helyem, meg néha erősen összenyomódott, így kerestem a kiutat, és 8 óra 44 perckor meg is találtam! Szülésznéni felemelt, én lepisiltem:), megmondták Anyáéknak, hogy kisfiú vagyok (mert mi más lehetnék???), elvágták azt a zsinórt, ami Anához kötött, és amivel olyan jó volt játszani odabenn, aztán VÉGRE odaadtak Anyának. Olyan jó volt, nem is sírtam! Végre kívülről is láthattam Anyát, meg Apát, már nagyon vártam! A hangjukat már ismertem, és nagyon megszerettem őket. Apa gyorsan csinált pár képet, aztán elvettek Anyától, és elvittek megmosdatni. Ekkor sem sírtam ám, mert Apa jött velem!












































Méreteim:
-3400 gramm,
-51 cm!!!









































Ezután Apa visszavitt Anyához, aki már nagyon várt!

































































Majd egy kicsit szopiztam is, azt mondták, ügyesen csinálom! Még szép, ha a pocakomról van szó!!!!:)






















Aztán együtt töltöttünk egy kis időt, ismerkedtünk, Apa meg Anya megosztotta az örömhírt mindenkivel, és örültünk. Én meg ismerkedtem a külvilággal...

Életem első kilenc hónapját Anya pocijában töltöttem. Jól éreztem ott magam, meleg volt, frankón lebegtem a vízben, és csak nőttem, meg nőttem, meg nőttem!
Azért ha őszinte akarok lenni, az elején volt némi nézeteltérésem egypár dologgal, nevezetesen mindennel, ami a nyugalmamat, és biztonságos kis zugocskámat megzavarva betolakodott a pociba...:) Így aztán frankón vissza is küldtem minden zavaró dolgot!:) De aztán pocaklakóságom 15. hetében úgy gondoltam, ilyet nagyfiúk nem csinálnak, így aztán roppant jól megbarátkoztam mindennel. Innentől aztán különösen jóban voltunk Anyával, sokat beszélgettünk, sokat simizett, én meg jól megháláltam néhány jól irányzott rúgással...:) Anya mindig azt mondta, hogy már ott is saját akaratom volt! Hát miért, mit gondoltak? Hogy mionden úgy lesz, ahogy ők akarják????
Na, szóval ilyan nagyra növesztettema  pocakot:
Ekkor 30 hetes pocakalakó voltam!!!
Anyáék ekkor néztek meg engem 4d-s ultrahangon, de erről sajnos nem tudok képet mutatni:( Egyébként baromira nem élveztem a dolgot, mert hangos volt, és állandóan fel akartak ébreszteni, meg böködtek, meg minden! Fújjjjjjj!!!!!!! De azért nagy kegyesen egy kicsit megmutattam az arcom, és Anyáék azután Zsömle Jenőnek hívtak, amiből nemes egyszerűséggel Jenci lett.:)

















Na, itt pedig már 38 hetes vagyok, jó nagyra növesztettem a pocakot, ugye??



























A kinti világban is sok izgalmas dolog történt, amíg én odabent kuksoltam. Például Apa meg Anya összeházasodtak!! Hát az milyen csodás volt! Annyira jól éreztem magam akkor odabent, hogy még a betolakodókat is elfelejtettem visszaküldeni!:) Pedig jött ám egy kevés:)
Szóval Anya nagyon izgult, ezt éreztem odabenn, és én is izgultam vele! De aztán minden rendben lezajlott! És gyönyörű volt! Íme, néhány kép:

















































































































































































































































































































Na, és ezek után Apa és Anya egy kedves rokonnak hála, elutaztak Törökországba, nászútra! Hű, de jó volt, repülővel mentünk ám!! VAgy 3 órás út után odaértünk, és akkor még busszal elvittek minket a szállodába. A tenger ott volt 5 percre, mi Anyával nem fürödtünk, mert hidegnek találtuk, de Apa azért megmártózott a habokban!:) Voltunk jó sok programon, hajókáztunk, meg elmentünk egy dzsipszafarira, vagy mire, az nem volt olyan nagyon jó, mert megcsípte Anya pociját egy darázs, és nagyon aggódtak, hogy mi lesz! Ugyanis Anya allergiás a darázscsípésre, és hogy akkor csípje meg, mikor én is ott lapultam a pociban!! Azért jó volt ez is, sok szép helyen jártunk, már azt mondják, mert én ugyan semmit nem láttam:(

Képeket majd később teszek, most valamiért nem nyitja meg a cd-t:(