Orsi már szóvá tette Anyának, hogy igen ritkulnak a bejegyzések a blogban... Anya pedig továbbította nekem, mint illetékesnek.;-)
Valóban, most egy kicsit ellustultam ezen a téren. Meg igazság szerint sok érdekes nem is történik velem, éljük a mindennapokat. Bicózunk, játszunk, homokozunk, eszünk, alszunk, nevelődünk.

Felvettem egy új szokást is, nagyon szeretek elfeküdni bárhol. Mert az jó. Legtöbbször Apát is odacsalom magam mellé, mert az még jobb. ÉS még ennél is jobb, ha mindketten felemeljük lábainkat. ÉS nevetünk. Sokat, sokat.:-)

Tegnap este Anya megpróbálta, hogy hátha élvezem már a diavetítést. Hát nem. :-( Miután rájöttem, hogy a falra vetített képeket igazából nem tudom megfogni, otthagytam Anyát, és Apával pótvacsoráztam. :-) Anya meg végignézte egyedül a Kuckó királyt.;-)

Napok óta egy hang nélkül alszom el délben is, meg este is. Eddig is simán ment általában, de volt, hogy bepróbálkoztam egy kis tiltakozással. Mostanra azonban rájöttem, hogy nekem is úgy a jó, ha alszom. Mert akkor utána kerek a világ. :-)

Ma voltunk Győrben vásárolni. Azt kell mondjam, élveztem.:-O De így jó vásárolni, hogy gyorsan végzünk mindenhol, illetve ahol sokáig vagyunk, ott szabadon garázdálkodhatok.;-) A teszkóban pedig, amit szívből útálok, végig ücsörögtem az autós bevásárlókocsiban. CSak egy hatalmas nagy, igazi neszkvik nyuszi tudott kicsalogatni egy kicsit, igen tetszett! :-) Nyomkodtam a nóziját, a szemét, meg kezet fogtam vele párszor.
Szóval ezek. Azért igyekszem gyakrabban írni.;-)

Apa már tegnap elkészítette nekem a homokozómat. Nem kell nagy durranásra gondolni, csak néhány fatörzset összatákolt, és az lett a keret. Tökéletes lett. És itt árválkodott üresen, mert homok az nem került bele. De aztán ma! Alig ébredtem röpke négy órás sziesztámból, már érkezett is Sanci bácsi a nagy, sárga traktorjával, és hozott nekem homokot!!! Nem is keveset... Apa egy kicsit elméretezte a keret méretét... Vagy Sanci bácsi a belevalót? ;-)




















































































Nem baj ám, azért én így is jót játszottam! Apa meg nekiállt, és átalakította egy kicsit nagyobbra a homokbüfémet...



























                     Kukkkk!!




















                         Modellbeállás:)

A mi utcánk olyan, hogy a gyerekek nem a számítógép, vagy a tévé előtt töltik az idejüket, hanem kint játszanak. Anya  ennek nagyon örül, és ezt sajnálni fogja, ha sikerülne elköltöznünk... Ma sem volt ez másként, bár jópáran nyaralnak a gyerekek közül. Én is kedvet kaptam a kinti léthez, Anya ki is engedett, amíg Apa szögelt. Rajzoltunk krétával a kocsibejáróra, élvezkedtem...:)




















(Anya is élvezte, mert nem ment tropára a dereka...)

Aztán kijött, és csatlakozott hozzánk Krisz haverom is, akinek ma sikerült először egyedül felállnia (11 hónapos lesz)! Mostanában azonban van valami feszkó köztünk, valahogy nem igazán élvezem a társaságát...:-( Lenyúlta a motoromat, és ez sem volt igazán a kedvemre való.




















Azért, hogy ne legyen örök harag, a végén autóztunk egyet nagy egyetértésben, békességben...:-)

Születésem után kb negyed órával már jóízűen lakmároztam, nagyon ügyes voltam az első perctől fogva. Gyakran megéheztem, és ilyenkor szóltam Anyának, aki jött, és jó tejcsárdáshoz méltóan kiszolgált. Én pedig csak ettem, csak ettem, híztam, nőttem...

Anya fél éves koromig csak tejcit szeretett volna adni, de aztán 5 hónapos és pár napos voltam, mikor a Doktornéni tanácsára elkezdtünk gyümölcsözni, hozzátáplálni. Mondhatom, nem ment túl egyszerűen, furcsa volt a sok új íz, furcsa volt kiskanállal enni, hiszen addig tényleg csak a CICI létezett számomra. De egész jól belejöttem.

Aztán szépen, lassan, fokozatosan, hónapok alatt egy-egy szopi kimaradt, úgy, hogy egy éves koromra már csak a reggeli, meg az esti volt. NA meg persze az éjjeli néhány...:-P

Egyszer csak már reggel sem kaptam. Nagyon nem is hiányzott. Aztán jött az éjszakai elhagyása, na ez már nem ment egyszerűen... Beletelt néhány napba, mire megszoktam, addig Apát száműztük a nappaliba aludni, hogy őt ne zavarjam. Ezzel az éjszakai ébredéseink is megoldódtak.

Tervek szerint 15 hónapos koromig kaptam volna tejCicit, de a nyaralás, meg minden egyéb miatt haladékot kaptam. Nem bántam...;-) De elérkezett az idő, mikor már nem volt haladék. Igazság szerint már csak a lelkemnek kellett az az esti összebújás Anyával (meg persze Anyáénak), jó volt kicsit megnyugodni Anya ölében, összebújni, simogatni egymást. Előfordult, hogy el is aludtam, Anya ilyenkor mindig elérzékenyülve figyelt, hogy szépen megnyugszom, kisimul az arcom, lassan lecsukódnak a szemeim, majd a cicit is kiengedem a számból...

Ugyanígy történ ez augusztus 5-én, vasárnap este is. Akkor még egyikőnk sem tudta, de  a helyzet úgy hozta, hogy hétfőn már tejCici nélkül aludtam el. Minden gond nélkül. Nem ordítottam, beletörődtem. Anya persze nem hagyja ki az esti összebújást, így is összebújunk kicsit, szeretgetjük egymást, dúdolászunk, éneklünk (na persze leginkább Anya:-)), aztán az ágyikómba kerülök, és nagyfiúsan, ügyesen elalszom. Anya megígérte, hogy majd ha nem tépem szét az összes kezembe kerülő könyvet, akkor mesélni is fog nekem.:-P

Így aztán egy éves, három hónapos és két hetes koromig táplálódtam anyatejjel, ami 470 napot jelent, és ez remek.:-)

Igen, ezek lennénk mi. Csütörtök délelőtt nyugodtan ültünk a fenekünkön, azaz inkább csak Anyáék, mert én tettem-vettem, ahogy szoktam.:-P Ebéd után aludtam 3,5 órát, aztán megint útnak indultunk. Először Győrbe, hát naná, hogy vásárolni, de most gyorsan ment, ez még az én férfivoltomnak is belefért, aztán már haladtunk is tova Bőny irányába, keresztszüleimhez. Nem igazán díjazom én ezt a dolgot, valahogy keresztapám még mindig nem a szívem csücske... De majd csak megváltozik ez a helyzet is...;-)

Ott először bújtam Anyába, de aztán felengedtem, főleg, hogy láttam, hogy unokatesómnak mennyi játéka van, meg a kormány, meg Apa elkezdett bírkózni Krsiztóval, na hát abból már én sem maradhattam ki...:-)

Jó sokáig ott voltunk, mivel majd' 5 óra volt, hogy felébredtem, így nem volt gond, ha egy kicsit később érünk haza, ami végül is 9 után történt.

Szerdán délelőtt vásárolni voltunk, ismét... Hát mondhatom, igazi férfi vagyok, és nagyon tudom útálni ezt. Azaz az első negyed óra még teccene is, de ennél tovább nem bírom.:-P Főleg, hogy nem mehetek oda, ahova akarok, nem pakolhatok, stb, stb...

Aztán délután elindultunk a Balatonra. Anya meg volt veszve a déli partért, Apa szívesebben maradt volna északon, nekem meg mindegy volt. Olyannyira, hogy el is aludtam odafelé. Aztán az északi patra mentünk, mert elég későn indultunk, ezért Anya engedett. Zánkán kötöttünk ki, a volt úttörőtábor strandján, mert ott van homokos, lassan mélyülő rész nekem. :-)

A legjobban az tetszett, hogy iszappal borítottam saját, és jóapám testét...:-P









































































































































































































Sétáltunk a parton, megnéztük a vitorlásokat, dobáltunk kavicsot a nagy vízbe...
























































































































































Árnyékosat játszottunk...






























Játszótereztünk, ettünk, majd indulnunk is kellett hazafelé.























Naplemente a Somló mellett...:-)

Kedden Anyáék autóba pakoltak, és útnak indultunk. Útközben, ahogy ez mnár nálunk szinte szokás, megálltunk vásárolni, majd rövid autókázás után megérkeztünk a dédihez. Kellett pár perc, hogy magamra találjak, de aztán minden ugyanolyan volt, mint itthon. El is kezdtem az amortizálást, de galád szüleim állandóan közbeléptek, nem hagytak kibontakozni. Leszedtem a hűtőmágneseket, persze a visszapakolás már enm volt nekem tetsző, a ruhámmal feltöröltem a padlót, hátha a dédi nem jól takarított;-P, finomat ettem, elmentünk sétálni, míg a dédi nyugdíjkiegészített, meg megnéztük az állatseregletet.































































































A kutyusokat egész addig nagyon szeretem, amíg nem jönnek a közelembe...





























Aztán megérkezett a Mama, Anyáék ott is hagytak vele, kivitték a dédit a temetőbe. Mire visszaértek, én elaludtam... Nem teketóriáztak sokáig, mondták, hogy akkor én ott maradok, ők meg elmennek egy ismerős családhoz. Legalább egyszer nyugodtan tudnak beszélgetni. Nem értem...:-O

Anya nagybátyja megérkezett elég nagy hanggal, én meg felébredtem rá, de nem haragudtam, mert én már csak ilyen jó fej vagyok...:-) Aztán játszottam a Mamával, meg a dédivel, meg Zolival, míg Apáék vissza nem értek, ők gyorsan összepakoltak, és ucccccu haza. Ilyen szép naplementét láttunk, a nap mellet már lehet látni, hogy szakad az eső...






















Nem kellett altató...

Családi nyaralásunk színhelye ez a kis falu immár jó ideje, őseim egyszerűen nem tudnak elszakadni ettől a helytől, odavannak az erdőkért, hegyekért, és itt mindegyikből van bőven.
Így aztán vasárnap reggel, miután elköszöntünk a családtól (én ottragadtam a Papáéknál...:-)), útnak is indultunk. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy még a faluból sem értünk ki, én már aludtam... Ja, és Anyáék kipróbálták, hogy Anya egész végig elöl ült, és egész jól bevált. Mondjuk azt azért hozzá kell tenni, hogy szinte az egész utat végigaludtam. Amikor meg nem, akkor almát majszoltam...
























Budaörsön megálltunk vásárolni...































...majd bementünk Anyáék kedvenc kínai éttermébe, de innen aztán már a Mátra felé vettük az irányt. Azaz még megálltunk Gyöngyösön is vásárolni, de aztán tényleg irány Mátrafüred. Itt kipakolás után egyből szemrevételeztük, sőt, kipróbáltuk a medencét, nagggyon szeretem a vizet!!!

























































































Ekkor már Apáék eszébe jutott, hogy mennyi minden kimaradt a vásárlásból, így megvolt a másnap délelőtti program: vissza Gyöngyösre.:-S
Reggel fél hatkor ébresztőt fújtam először csak Anyáéknak, aztán a ház többi lakójának is. Hiába no, nem bírom a lustaságot...:-P Ütöttem fakanállal a járólapot, dörömböltem az ajtón, kiabáltam, de aki esetleg erre még nem ébredt volna fel, azt tuti felkeltettem, mikor a radiátort ütöttem az autómmal... Mivel esett az eső, így nem is volt baj, hogy nem túrázni mentünk, hanem Gyöngyösre. Azért a túrát is bepótoltuk, délután elsétáltunk a falu határában lévő kilátóhoz.










































































































































Este az elalvás is nehezen ment, Anya nem is értette, és mondta Apának, hogy nekünk sátoroznunk kell, mert ott semmi baj nem volt az alvásommal.:-S
Reggel ismét ébresztőt fújtam fél 6-kor, és nem sokkal később memmét is követeltem, így elég korán kezdődött a napunk.:-P
Ez volt az a nap, mikor életemben először vonatra ültem, mégpedig a mátrai erdei vasút egyik vonalán utaztunk, a mátrafüredin. Gyöngyösre mentünk körülnézni, sétálni, csavarogni.






























































































Hazaérkezésünk után ebédeltünk, majd elindultunk a Sástóra. Azt mondják, ez az ország legmagasabban fekvő természetes tava, és van mellette egy hatalmas, 50 méter magas kilátó, ami valamikor régen olajfúrótorony volt. Mindezzel nem is lett volna baj, az egyedüli gond az volt, hogy drága szüleim úgy gondolták, hogy én majd nyugton elleszek a szuper háti hordozóban, gyönyörködöm a tájban, blablabla...:-) Hát nem.;-PÚtáloma  kötöttségeket!!! Ezért tanultam meg járni, hogy aztán berakjanak egy hátizsákba, és ott nyugton maradjak????????:-O Úgyhogy ezen gondomnak elég gyakran hangot is adtam.:-P































































































































































A kempingben volt kedvemre való móka is, egy körhinta, ami autókkal volt tele!!!:-) Nekem sem kellett több, azonnal a volán mögé pattantam, és vezettem. Apának nem volt más dolga, mint hogy fizessen.;-)






















Persze a kiszállás nem ment egyszerűen, egy kis hisztivel adtam hangot akaratomnak, miszerint még nem akartam kiszállni. Mondanom sem kell, ugye, hogy ez nem hatotta meg galád szüleimet????
A közeli kalandparkot is felkerestük, de olyan magasra kellett felmászni,

 



























hogy teljesen kifáradtunk...



















































Anya kihasználta, hogy alszom, és elment bobozni, aztán együtt átmentünk egy hatalmas függőhídon.





























Játszótereztünk is egyet:

































































Hazafelé szedreztünk:



















































Szerdán ismét korai ébresztőt fújtam...;-P és így elég korán elaludtam, ébredés után pedig elindultunk a Kékesre. Az előző napi tapasztalatok alapján Apáék nem vállaták a tizenakárhány kilométeres utat gyalog, így elautóztunk Mátraházáig, és csak onnan túráztunk.






























































































Megismerkedtem egy kínai kisfiúval:






















De a legjobb még az ország legmagasabb pontján is a szemetes volt...;-P





























Együtt a csúcson:



















































Este elmentünk pizzázni, majd ismét megnéztük a vonatot:



















































Csütörtökön egész jól aludtam, ébresztőt is csak reggel fél 7-kor fújtam, Apáék örültek is nekem. Ugye, hogy lehet örülni a fél hetes ébrezstőnek is?;-P

Gyors reggeli és készülődés után útnak indultunk Miskolctapolcára, a barlangfürdőbe. Hű, az nagyon szuper volt, klassz pancsik voltak. Ugrottam egy fejest is, a kismedencében leért a lábam az úszógumival is, és szépen besasszéztam a medence közepére, ahova Anya nem jöhetett utánam. Közben eszembe jutott valami (titok;-)), és Anyához akartam menni, nyúltam felé, és kibillentem az úszógumiból. (Persze Anya előtte vette le rólam a karúszókat, mondván, elég a gumi.) És hát fejjel előre, elmerültem a vízben. Anya egy pillanat alatt ott termett, és kiemelt a vízből. Nem mondhatnám, hogy nagyon meghatott ez a jelenet, egyből vissza akartam menni. Meg úgy egyébként is, abszolút ki sem akartam jönni a vízből egész nap.





















































































































































































A barlangot is felfedeztük:












































NAgyon élveztem ezt a napot, eléggé el is fáradtam. Éjjel is jól aludtam, és reggel is sokáig hagytam aludni mindenkit.
Pénteken délelőtt lustiztunk (vagyis inkább csak drága szüleim, de én egy pillanatra sem nyugodtam el...:-P), aztán alvás után kendőbe kerültem, és ismét túrázni indultunk. Felfedeztük a Benevárat,






















megnéztük/kóstoltuk a Rákóczi-forrást, és megcsodáltuk a kilátást a Muzsla-kilátóból.
Sajnos a masina aksija lemerült, így a vár után már nem tudtunk fényképezni...:-(
Szombaton reggel ismét időben keltünk, reggeliztünk, segítettem Anyáéknak pakolni, majd autóba ültünk, és elindultunk. Még elmentünk egyet vonatozni a másik vonalon, ami Lajosházára megy, és szebb, mint a füredi, mert az erdőben megy nagyrészt.






















Lajosházánál elmentünk sétálni, meg kavicsot dobálni a patakba.






































































































































































Ezen a túrán is elfáradtam, mint ez a fenti képen is látható...:-)

Aztán már tényleg hazafelé indultunk. Az utat nagyjából végigaludtam, így nem volt gond velem. Néha én is lehetek jófiú, nem? ;-)

Nagyon jól éreztük magunkat, alig várom a következő kalandunkat!!!! Csak ne zárjanak hátizsákba!!!!!!!!:-P

Mama és Iboly kérésére néhány friss kép, rólam...;-)



































































































































































































































Na ezek lennének...:-)

De még milyen gyorsan!!! Éppen ma 15 hónapja annak, hogy megúntam a pocakbeli életet, és kikandikáltam, hogy idekinn vajh milyen... Jelentem, nagggggyon tecccik!!! :-D

Nagyon sok mindent megtanultam 15 hónap alatt, Anyáék állandóan csak ámulnak, és bámulnak, hogy milyen ügyes, okos kiskrapekuk van!:-)

Lássuk, mi mindent tanultam meg az elmúlt hónapban:

1. Evés: a gombán és a mézen kívül bármit megeszek. Van, hogy nem nagyon kívánom az evést, mint például most a kánikulában, de van, hogy egy fél disznót is bevágnék ebédre...;-P Jelenlegi kedvencem a hideg gyümölcsleves, és bármilyen tészta. És egész szépen eszek egyedül is.
   
2. Alvás: néhányszor előfordult már átaludt éjszakám, de most, ebben a melegben többzsör is ébredek, és iszom. Mert tejCicit nem kapok éjjel. :-S
3. Beszéd: Anya néha kihallani véli mondandómból, hogy anya, de én még nem vagyok benne biztos, hogy valóban azt mondom.;-P Ezen kívül Anya hallani véli a nem szócskát is, és mondhatni, nem örül neki. Viszont ami teljesen bizonyos, az az, hogy a hinnnnya az hinta. :-)
4. Emberek: kibékültem nagybátyámmal, Öcsivel, és remekül érzem magam vele, ha lehet, megyek hozzá, és megyünk együtt játszani. :-) Jó fej, mert mindent megenged, és megcsinál nekem. ;-) Meg Józsi bácsival is kibékültem, a táborban sokat voltam vele. Ha Anyának valami dolga akadt, akkor Józsi bácsira bízott, és nagyon jól megvoltunk. Reggelente az volt az első, mikor kijöttünk a sátorból, hogy én mentem hozzá, és nézegettük a könyveket. Persze, mindig elkevertem a könyvjelzőit, de nem haragudott.:-) Szóval már nem vagyok Anyára ragadva...
5. Testi fejlődés: Stabilan, ügyesen járok. Még a bakonyi táborhely, ami pedig nem túl sima, sem okozott nagy gondot. Ha mégis elesem, egy pillanat alatt felpattanok, és már megyek is tova. 16 fogam van, 12 teljesen megnőtt, még a négy szemfogam növésben van. De már szépen virítanak!:-D
6. Egyéb: imádkozni is tudok! Ha Anya mondja, hogy ámen, én összekulcsolom a kezeimet.:-) Valamint bármit megértek, és ha olyan kedvem van, akkor meg is csinálom...;-P

.

Már nagyon (m)elegem van! Rettenetesen útálom a kánikulát! Nagyon rossz, hogy nincs mit tenni ellene. Itthon egész nap sötét van, Anya már azt sem tudja, hogy becsukja, vagy kinyissa az ablakot, mert ugye mi a jobb? Ha ugyan nem jön be a napközbeni meleg, így csak 28 fok van idebenn, vagy ha bejön plusz 1-2 fok, de mozog a levegő? Próbálkozunk, de a megoldás az lenne, ha jönne egy kis hűvösebb idő. VAgy az ősz...

Kínlódom csak állandóan, ha nem lenne elég a vírus, amit sikerült összeszednem, akkor még izzadok is állandóan, így aztán eléggé próbára teszem szüleim idegeit, ugyanis éjjel sokszor ébredek, reggel korán kelek, és reggeltől estig nyafogok...:-S

Nem is beszélve arról, hogy az orrunkat sem nagyon dugjuk ki a házból, mert egyből megsülnénk. Így aztán sem délelőtt, sem délután nem megyünk sehova. A strand még esetleg számításba jöhetne, de a vírusom miatt ez sem lehet. Pedig Anyáék vasárnap Balatont terveztek... De majd a Doktornéni tanácsára kiírják a medencére itthon, hogy BALATON.:-) Meg sokszor találom magam a zuhany alatt.;-)

Szóval jöhetne az enyhülés...

Merthogy igen, repetáztunk!:-) És ismét szuper volt, ha nem szuperebb, mint az első!!!
Jó volt, hogy volt rajtam kívül is sok gyerek. Jó volt, mert az alvásommal is minden ok volt. Jó volt, mert kétszer is túráztunk nagyot. Jó volt, mert ismét tudtunk játszóterezni. Jó volt, mert Apa is lejött velünk szombaton, és csak vasárnap este jött haza.:-)

Sajnos rossz is akadt a héten, ugyanis ez a rettenetes hőség már az erdőben is elviselhetetlen.:-P
És a másik, hogy valaki vírusgazdaként érkezett a táborba, és páran-köztük én is- megbetegedtünk. Ezért is tudok most írni, hiszen még javában tart a tábor, csak mi Anyával tegnap este hazajöttünk. :-( Elég magas lázam van, és Anya félt, nehogy esetleg megint előjöjjön a krupp, és befulladjak az éjjel.

Erről a hétről képes beszámolót tartok:























Azt mondják, hasonlítunk. Tényleg??:-)








































































Ez a tábori konyha és ebédlő rész. Összkomfort!:-)

Na nem, még nem az enyém. Bár... amilyen okos vagyok, akár az enyém is lehetett volna...;-)
Anyáék egyik barátja, Kicsi lett diplomás gépészmérnök. És mi Anyával jelen voltunk eme kitűnő pillanatkor. Apa sajnos dolgozott...:-(

Íme, a díszes társaság:























Azt azért be kell vallanom, hogy számomra elég unalmas volt az egész, így aztán nagyon örültem neki, mikor megérkezett Máté, és játszhattunk együtt.






















Aztán elnyomott a buzgóság, és az autók helyett inkább az álommanókat kergettem.:-)






























Miután Kicsi megkapta a diplomáját,






















(bocsánat a rossz minőségű képért, elég messze álltunk, és digitális zoommal készült...)
kimentünk a játszótérre, mert meleg is volt, én aludtam, és a többieknek elég unalmas volt kivárni, míg a több száz fiatal megkapja az oklevelét.

Azért látszik, ki érezte magát a legjobban a játszótéren...:-P


























































Na jó, azért én is...:-)


























































És még egyszer a díszes társaság, immár az ünnepelttel, és velünk kiegészülve:






















Gratulálunk, Kicsi!!

Mégpedig Krisszel! Éppen a mosógépbe pakoltunk be Anyával, mikor kopogtak. És jött szembeszomszéd haverom. Egyre jobban élvezem a vele töltött időt, mert most már nem csak fekszik, vagy ül egy helyben, hanem mászik, és játszik is.

Rosszaságokra azért még meg kell tanítanom, de egyébként asszem jó haverok leszünk!:)

Ma is olvastunk együtt:






















Meg persze megdumáltuk a férfias témákat, mint pédául az autók, meg a csajok...;-)






















Ettünk, ittunk, mulattunk is!:-)

Sajnos nekem aludnom kellett térnem míg itt voltak, de addig is jót játszottunk.:-)

Az egész szokványosan kezdődött. Én ültem az autóban, Apa valamit mutogatott Anyának a motortérben, én a kulcsot akartam, mert hogy is gondolhatják drága szüleim, hogy anélkül is képes vagyok elindítani az autót:;-P Apa először nem adta, de őt könnyű meggyőznöm...;-)
Akkor már birtokomban volt az egy szem kulcs az autónkhoz, Apa visszament Anyához, én meg próbáltam betenni a kulcsot a helyére. MA valahogy nem ment...:-( Akkor aztán gondoltam, megnyomok egy-két gombot. Hát nem megatláltam azt, amivel bezárom az autót? Ez még nem is lett volna gond, mert le volt húzva az ablak, de ez az autó olyan, hogy ha lezárjuk, automatice felhúzza az ablakokat is. Na, és ez az, amihez kedves szüleim nincsenek hozzászokva, mert a régi autónk ezt nem tudta.

Szóval ajtó bezárva, ablak felhúzva, egy szem kulcs velem együtt a tűző napon lévő autóban...:-S Anya egy darabig még viccesnek is látta a jelenetet, mert azt gondolta, hogy úgyis megnyomom majd a gombot, és akkor kiszabadulok. Hát most valamiért nem nyomtam meg. Pedig ők kint hadonásztak mindenfélét, mutogattak a kulcsra, én próbáltam betenni, és indítani, de nem ment. Pedig biztos voltam benne, hogy ezt akarják...:-P

Anyáék mindennel próbálkoztak, nem nyomtam meg a gombot. Azonban kezdett melegem lenni, kicsit folyt a víz a kezemről...:-S ÉS még sapi is volt rajtam.

Anyának ekkor eszébe jutott az a ragyogó ötlet, hogy hívjuk fel Öcsit, mert hogy ugyanolyan távirányítója van, mint nekünk, hátha amikor látom, hogy mit kell nyomni, akkor megnyomom én is. Aha... Inkább csak ki akartam szálnni Öcsihez, de a gombot nem nyomtam meg...

Any aközben szólt, hogy vagyem le a sapimat, én levettem, ekkor már látták az ősök, hogy csupa víz a hajam. És mivel a kulcsot is leejtettem az ülés elé, és nem ért le oda a kezem, pedig próbálkoztam, Apa döntött: autó ide vagy oda, az ő egy szem kisfia aszalódik az autóban, így ő most betöri az ablakot.:-O Anya kicsit félt, hogy a szétszóródó üveg nehogy megsértsen engem, de ő is látta, hogy nincs más választás...

Apa hozta a kisbaltát, és lesújtott... Lesújtott még egyszer... Meg még egyszer... Meg még kétszer, mire betört az ablak.

 




















Istennek hála nem kaptam a szétszóródó szilánkokból, és kiszállhattam végre a szaunából. És mehettem imádott nagybátyámhoz!!!:-) Meg átöltözni, mert tiszta izzadt voltam.

De minden megpróbáltatás ellenére Anyáék szerint egy hős vagyok, mert nem sírtam. :-)

Néhány dolgot elfelejtettem megemlíteni mostanában... Többek között azt, hogy végre ismét megszabadulhattam hosszú hajamtól. Ismét a nyáriasban hódítok! ;-) Apa teljesen el van ájulva tőlem, hogy milyen ügyesen hagyom, hogy levágja a hajam. Sőt, én kérem! Húzkodom a kezem a hajamon, és berregek hozzá, mint ahogy a hajnyíró szerkezet teszi. :-)























































































Na, milyen lettem?;-)

Ezen felül az egyik legfontosabb dolgot is majdnem kifelejtettem, konkrétan azt, hogy van autónk! Vasárnap hozta Apa, sötétkékes-lilás színe van, attól függ, ki honnan nézi. Kép egyelőre nincs róla, de majd pótolom! Ja, és természetesen a jól bevált hárombetűs márka!;-)

Szókincsem is bővült, mostanában mondom, hogy hííínnya. Ez természetesen a hintát jelenti, ezt demonstrálom is, hiszen ilyenkor általában húzom magam után a hintát, hogy valaki ugyan hintáztasson már meg, de lehetőleg kint, mert bent leginkább hisztizek, hogy az nekem nem jó.:-P

Anyáéknak meggyűlik velem a baja. Már cipelés terén. Úgy indult az egész, hogy kisbabaként kenguruban cipeltek. Nagyon szerettem benne lenni, csak hamar kinőttem.;-P Aztán, mivel nagy túrázók, kirándulók vagyunk, vettek Apáék egy olyan csípőre tehetős, félvállas kengurut, ami nagyobbacska gyerekeknek is jó. Jó is volt...kb háromszor használtuk, aztán már nem éreztem jól magam benne. Ekkor jött a kendő. Ez is szuper találmány, Anya imádja, meg én is szeretem, csak az a baj, hogy most már jobb' szeretnék a saját lábamon közlekedni. De ezt drága korlátolt szüleim nem értik, így újabb eszközt szereztek be cipelésemre, egy fémvázas háti hordozót. Hátha ez hosszabb távon is bejön...

Egyelőre ez is tetszik, jól érzem magam benne. :-) MAjd meglátjuk, ha hosszabb túrára megyünk, akkor is így gondolom-e...:-S



























































Ja, és köszönjük Szaszának és Ilcsinek a közreműködését!!:-)

Hűűű, de jó volt!!!! Azt sem tudom, hol kezdjem...:-)

Na, talán az elején. Szombat reggel jöttek értünk autóval, beszerelték az ülésemet, és elindultunk a Bakonyba. Egy nagy erdő mellett álltunk meg, egy rét szélén. A nagyok rögtön nekiálltak szervezkedni, pakolni, és nap végére állt egy csomó sátor, meg volt konyha, ebédlő, fürdő. Na persze nem olyanok, mint otthon, de tábori szinten 5 csillagosnak számítanak.;-) Mi elfoglaltuk az egyik sátrat, Anya állítólag már sok éve ugyanabban lakik ilyenkor. Illetve csak ugyanazon a helyen, mert a sátrak cserélődnek, elhasználódnak. De ez nem lényeg.

Az annál inkább, hogy szuperul berendezkedtünk, és mivel mindent vittünk, ami itthon fontos, minden ok volt. Ott volt a párnácskám, a takaróm, a kutyusom, és persze Anya.

Első éjjel annyira jól aludtam, hogy Anya nagyon örült nekem, és büszke volt rám. Másnap vártuk a többieket, hogy mindenki megérkezzen, és teljes legyen a létszám. Addig is elmentünk biciklizni,

 










































































































meg játszótereztünk is. Érdekes, és nagyon jó, hogy ennek a csöpp falunak, ahol talán még százan sem laknak, és gyerek sem sok van, irtó jó játszótere van. Bezzeg nálunk...

Mikor este mindenki megérkezett, elkezdődött úgy igazán a tábor.
Számomra pedig egy nagy kaland vette kezdetét.
Először is, szinte egész nap ettem.









































































Túra alatt, játék közben, csak úgy, sőt, még éjjel is azt kiabáltam, hogy memme, memme... Mert második éjjel bizony voltunk fenn egy keveset. És hogy azért ne ébredjen fel mindenki, Anya egy órás ébrenlét után adott tejCicit!:-) Tudtam én, hogy ha kitartó vagyok, előbb-utóbb visszakapom...;-)

A tábori reggelek ébresztővel indulnak 8 órakor, mégpedig Józsi bácsi énekel.:-P Reggeli torna után következik egy rövid reggeli áhitat (ami alatt én általában már jóízűen majszoltam a reggelimet:-P), és utána reggeli. Aztán a fiúk vízért mennek a közeli forráshoz, a lányok pedig a konyhában segédkeznek. A hétfő délelőtt ezentúl kerékpárszereléssel telt, majdnem mindenkinek volt valami problémája a bicójával. Szerencsére Apa a miénket jól átnézte, mielőtt elmentünk (persze az én segítségemmel...;-)).
Ebéd után aludtam egy jót, majd bicózni indultunk, egy úgynevezett örömtúrára. A neve onnan ered, hogy elég rövid, és hatalmas lejtőkön gurulunk nagy sebességgel. Azaz mi nem, mert nekem nem jön be ez a nagy száguldás lefelé, a szél az arcomba csap, meg egyébként is... Jobb az szépen lassan. Szóval a farkasgyepűi nagy lejtőn szerintem a fékünk eléggé megkopott...;-)

Este még gyalogoltunk is egyet, én már fürdés után voltam, Anya azt hitte, hogy majd túra közben elalszom, de nem így lett.:-)























Ezt a napot egy átaludt éjszakával zártam, aminek Anya felettébb örült. :-) Egészen reggel 7-ig húztam a lóbőrt, aztán, hogy ne ébresszem fel a többieket, elmentünk sétálni a tábor környékére.



























































Kedden gyalogtúrára mentünk, meg persze a játszótérre.:-)



















































































































 A gyalogtúrákat is igazán élveztem, mindig úgy indultunk, hogy Anya a hátára kötött kendőben, majd egy idő után úgy éreztem, hogy nekem ebből elég. Ilyenkor Anya próbálkozott mindennel, másféle kötözés, hasonlók, de aztán rájött, hogy én tulajdonképpen gyalogolni akarok! És gyalogoltam. Az igaz, hogy a többiek állandóan ránk vártak, mert nem az én túratempómhoz vannak szokva...:-P Én meg nézelődtem, kavicsot és virágot szedtem, tetszik ez a túrázós dolog.:-)















































































A szerda sajnos kissé esős volt, mondhatni egész nap esett, így beszorultunk a sátorba. A legnagyobb sátorban gyűltünk össze mindannyian, és játszottunk. A nagyobbak kártyáztak, én pedig mindenféle jóval múlattam az időt. Mit ne mondjak, elég lassan telt ez a nap, Anya azt mondta, estére jobban elfáradt, mintha feltekert volna a Kőris-hegyre.:-S















































































Innentől kezdve hűvös volt, mindig jól fel kellett öltözni. És az éjszakáink is napról-napra romlottak.:-(

De a napok ettől függetlenül jól teltek. Csütörtökön ismét voltunk a játszótéren,





























meg gyalogtúráztunk is egyet.


























































Persze én is gyalog. Vagy Anya ölében. Vagy Józsi bácsi ölében. Egészen megbarátkoztam vele is, sokat voltam nála. Na persze azért nem leszünk a legjobb barátok, de már kezdek kibékülni vele.

Pénteken a nagyok mindig remetenapot tartanak. Ez arról szól, hogy elvonulnak egyedül az erdőbe, leülnek valahol, és négy órán keresztül ott vannak, gondolkodnak, imádkoznak, és írnak egy úgynevezett remetenapi imát. Ugye nem kell mondanom, hogy mellettem ezt Anya nem tudta megcsinálni, így ő arra az időre időzítette, míg én aludtam. De valamit sejthettem, mert csak másfél órácskát sikerült sunynom, nehogymár Anyának jól sikerüljön a remetenapja.:-P Aztán míg a többiek remetéskedtek, addig mi bicóztunk, játszótereztünk, és nagyot játszottunk a táborban is. Jó volt.
















































































A szombat pedig már a hazamenetel jegyében telt. Délelőtt azért még egy rövid túrácska belefért, amin én sikeresen el is aludtam Anya hátára csomózva.:-) (A képen még ébren...)






















Ilyenkor a hazajövetel kerékpárral történik, és Anya is szeretett volna tekerni. Úgy gondolta, ha Apa odaér időben, akkor bepakolja a cuccainkat az autóba, és velem pedig elindul. Kb egy órás tekerés után érnek ki az erdőből, azt még én is kibírom, és Apa meg odajön, én onnan autózom tovább, Anya meg teker hazáig. Ez azonban meghiúsult, mert Apának addigra nem sikerült autót vennie, ráadásul nem értek oda időben Öcsivel. Így Anyának is maradt az autókázás hazafelé. A többiek indulásakor gyülekező felhőket, és a feltámadó szelet látva annyira azért nem bánta...:-P

Még néhány bónusz kép:





































































































És így néz ki a tábor a tábortüzes dombról:






















Nagyon jól éreztem magam, alig várom, hogy egy hét múlva visszamenjünk. Csak Apa hiányzott nagyon!!!

Ui: Mielőtt elfelejtem, megemlíteném, hogy mind a négy szemfogam vége kikandikál...:-)

Végre-végre elkészült!!!! GYorsan mutatok is néhány képet:
























































































































































Még mindig szép vagyok, ugye? ;-)

Tegnap este két bácsi jött, és elvitte az autónkat...:-( Anyáék is szomorkodnak, mert nagyon megszerették. Állítólag egy-két napon belül lesz másik, addig is Öcsi furikáz bennünket ide-oda, ha már egyszer úgyis táppénzen van, és ideje, mint a tenger...;-)

Ez volt a szeretett autó, amit én ezer másik között is felismernék:

Anya kicsit fél attól, hogy elkiabáljuk, de én azért halkan megsúgom Nektek: átaludtam az éjszakát!!!! Kicsit később tértem nyugovóra, mint szoktam, mert a nappali alvásom is elhúzódott, meg egyébként is 8 óra után értünk haza a tábori cuccok karbantartásáról, és akkor még Apával elmentünk tankolni, meg játszanom is kellett vel, hiszen egész nap nem láttam, és így kivételesen Anya megengedte, hogy csak 10 óra körül kerüljek ágyba. Ezt meghálálván, egészen reggel negyed 7-ig aludtam egyfolytában.:-) És még akkor is csak annyira keltem fel, hogy Anya odavett maga mellé, és aludtunk együtt negyed 8-ig!:-)

Ébredés után elvégeztük a szokásos teendőket idehaza, aztán autóba ültünk nagy örömömre, és elindultunk Győrbe. Elhoztuk a bébiőrt, ami tökéletesen működik, illetve vásároltunk ezt-azt, persze nekem.;-) Amíg Anya válogatott, addig én feltöröltem az üzletben, persze puszta kézzel. :-P Nem tudjuk, mikor takaríthattak utoljára...:-S Persze ha úgy tartotta kedvem, felpattantam, és gyalogoltam is. De sokkal izgalmasabb volt minden alatt átbújkálni, meg kukuccsolni Anyával.;-)
Azt ugye mondanom sem kell, hogy a fotóaparát még mindig nincs kész... Anya nagyon dühös, ráadásul reggel megeresztett néhány telefont, és kiderült, hogy nem tehetünk semmit... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ:-(

Szombaton megyünk a Bakonyba, na ha ott sem lesz gépünk....

Anya pozitívként könyveli el a mai napot-legalábbis eddig.

Ugyanis az egész azzal kezdődött, hogy reggel nyolckor keltünk. Na jó, nem ennyire direktben, mert igazából én negyed hatkor gondoltam kelteni Anyát :-P, de ő 1 óra győzködés után meggyőzött, hogy aludjunk még. Na akkor aludtunk nyolcig.:-)

Aztán telefonált egy néni, hogy elkészült a bébiőr, és ezen Anya felettébb meglepődött, ugyanis a szervízekről semmi jó tapasztalata nem volt, lásd fényképezőgép... A bébiőrt meg egy nap alatt megjavították, ugyanis péntek délután adtuk be. ÉS nagyon kedves volt a néni, aki telefonált, mondta, hogy minél előbb menjünk, mert ha esetleg valami mégsem stimmel, akkor még mindig meg tudják javítani, mielőtt elmegyünk a Bakonyba.:-)

Ezen felül még simán elalszom egyedül, már több este is előfordult, meg délután is általában így megy (ha nem a biciklin, mint tegnap...). Szóval Anya reménykedik, hogy visszaállt a rend.

Kezdek egész jól ellenni másokkal is, ma a boltosnénikkel is elvoltam, amíg Anya kivitte a vásárolt holmit.:-)

Anyáék ma évfordulót ünnepelnek...;-)

És nem utolsósorban, ma végre nincs dögmeleg!!!!!!!!:-))))

Reméljük, nem romlik el ez a jó nap...:-)

A mai délutánunk az m betűk jegyében telt. A nagy meleget csak a medencében voltam képes elviselni, a nap nagyon jól felmelegítette a vizet, Anyának nem is kellett meleget tennie hozzá. Én hatalmasat pancsoltam, Anya meg ült a medence mellett egy széken, és olvasott. Élveztük.:-)

Aztán hazajött Apa, de nem töltött itthon sok időt, mert mentek a Bakonyba, hogy lekaszálják azt a rétet, ahova megyünk szombattól egy hétre táborozni. De szerencsére nem unatkoztunk nélküle sem, mert jött Márti, Anya barátnője, és velünk töltötte a délutánt. Beszélgettek Anyával, játszottak velem, én meg bemutattam, hogy milyen jó gyerek vagyok...;-P

Aztán, mikor ő elment, jöttek a Papáék. Jó volt, és nem is sírtam, mikor a Papa elvett Anyától, meg a Dédihez is szó nélkül mentem. Azt hiszem, kezdek rájönni, hogy a világ nem csak Anyából áll. Persze vannak dolgok, amik csak vele mennek.;-)
Amíg itt voltak, rájöttem, hogy tulajdonképpen én kint is tudok menni, és lelkesen gyakoroltam is. Meg sem akartam állni, a Papa futott utánam egy keveset.;-P Nem baj, edzésben lesz!;-P

A mai délelőtt baba-mama klubban ütöttük agyon az időt. Nem mondhatnám, hogy túl jól éreztem magam.:-S Csak ketten voltunk egy nálam fél évvel idősebb kisfiúval, aki állandóan engem bántott. Úgy beleharapott a vállamba, hogy meglátszik a nyoma!:-O És ha nem harapott, akkor ütött, vagy belémkarmolt.:-S Anya nem tudja elképzelni, mi történt ezzel a kisfiúval, akivel eddig semmi ilyen tapasztalatunk nem volt, de az nem tetszett neki, hogy miután engem bántott, az anyukája odament hozzá, és rácsapott a kezére, majd jól összepuszilgatta.:-O Szerinte így nem fogja megtanulni, hogy ez nem jó.

Próbáltam azért játszani, néha sikerült is, de azért ez most nem volt az igazi.:-S

A szombat semmi különöset nem hozott, Anyával csináltuk a szokásos dolgokat, mivel Apa dolgozott. Szóval ez a nap nem különösebben különbözött a többitől. Délután barackot szedtünk a kertben, de Anya engem valamiért nagyon hamar eltávolított, nem is értem...:-O
Az lehetett a baj, hogy ami barackot csak tudtam, szétmócsingoltam, és miután ledobtam a földre, belemásztam? :-O Nem értem... Ezután Anyával mi inkább borsót szedtünk, a barackot meghagytuk Apának. Anya ezen segítségemet sem díjazta olyan rettentően, mert a vödörbe, amibe ő a borsót szedte, én földet dobáltam.;-P
De aztán segítségemnek köszönhetően a barack is, és a borsó is le lett szedve.:-)

A vasárnapra való (nem)tekintettel fél 6-kor éberesztettem Anyát, és 6-kor Apát a nappaliban. Mondhatom, örült, hogy az egy szem szabadnapján is korán kell kelnie...;-P Reggeli után én a Mamáéknál kötöttem ki, mert a Mama kérte, hogy kivételesen ne vigyenek Anyáék magukkal misére, mert akkor ő nem is lát egész hétvégén. Így a délelőtt nagy részét ott töltöttem, Mama hozott nekem egy csomó autót, meg fincsi piskótát, és ott volt a Papa, meg a Dédi, meg az Öcsi is, így remekül elvoltam. Aztán mikor fáradni kezdtem, akkor már csak a Mamánál volt jó.

Hazatértünk után ebédfőzés, de én azt már nem bírtam kivárni (hiába, korán volt az a fél hat), és álomba szenderültem. Aludtam is egy jó 3 órásat, aztán mikor felébredtem, ebédeltünk, és készülődni kezdtünk, ugyanis Mátéékhoz voltunk hivatalosak, mert a testvérének, Gábornak a mise után volt a keresztelője, délután meg házszentelőjük volt.

Eleinte nem nagyon tetszett a helyzet, próbáltam meggyőzni Anyát, hogy inkább menjünk haza, integettem mindenkinek, hogy akkor mi most megyünk, de Anyáék nem hagyták magukat.

Először egy vetítés kezdődött az építkezésről, de engem nem nagyon érdekelt, annál inkább viszont a projektor!! ;-P GaládAnya viszont azt nem hagyta, így mi eltávoztunk más helyszínre...:-P Aztán Norbi beszélt az építkezésről, és a boldogságukról, majd Józsi bácsi mondott pár gondolatot az építkezés evangéliumi vonatkozásáról (engem nem igazán érdekelt, és ennek hangot is adtam...:-P). Aztán imádság kezdődött, és Józsi bácsi megkérte azon szülőket, akiknek a gyereke nem bírt nyugton maradni (ugyan kire gondolhatott???:-O), hogy távolabb foglalják le elevenkéjüket, így mi sok más gyerekkel levonultunk a teraszról az udvarra. :-P Na, ott kezdtem élvezni a dolgot, homokozó, játékok...:-)
ima után kajálás következett, én is kaptam bográcsban főtt marhapörköltbe tunkolt kenyeret, meg egy csomó sütit! Aztán hol Józsi bácsival, hol Hajnival játszottam, és jól éreztem magam!:-) Anya végre nyugodtan tudott beszélgetni rettentően fontos dolgokról...

Azonban ez egy fárasztó délután volt, nagyon elfárdatam, így hazaindultunk, és pont fürdésidőre értünk haza. Gyors vacsora, fürdés, és alvás következett.

Pont.