Ma délután Anyával kimentünk a Papáékhoz, mert Timinek kellett egy könyv, és Anya azokat még a Papáéknál tárolja. Amikor megláttam a Papát közeledni, és láttam, hogy olyan szándéka van, hogy engem felvegyen, jól megkapaszkodtam Anyába, és elkezdtem sírni, hogy én biza nem megyek most oda... De Anya azt mondta, hogy menjünk, nézzük meg a repülőket, mert neki odabenn van dolga, és ahhoz én nem feltétlenül kellek...:-O Hát Anya az ilyen???;-) Így aztán minden tiltakozásom ellenére a Papához mentem. Na jó, nem tartott ám sokáig a tiltakozás, rájöttem, hogy ez jó, mert a Papa bármit megcsinál, amit én szeretnék...:-P Így aztán először megnéztük a repülőket (a kert végén van a reptér), aztán bementünk, és a szobában játszottunk tovább. Anya hiába akart hazavinni, nem mentem. Mivel neki mennie kellett, mondta a Papáéknak, hogy majd vigyenek haza. Jó is volt ez így, kérem szépen, igen jól elvoltam.
Mikor hazamentünk, Anya sehol nem volt. Az az igazság, hogy nélküle is remekül elvoltunk mi Apával!;-) Egy darabig a dédi is ott volt, vele is játszottam egy jót.
Apával elmentünk bicózni, csinált nekem vacsorát, ő etetett, szóval igazi fiús délutánt töltöttünk együtt (bár a nagyfiúk ilyenkor biztos nem tejbepapit esznek...:-S).
Anya már csak fürdésre ért haza, gyorsan bedugott a  kádba zuhanytálcába, és  lecsutakolt. Aztán gyors cicivacsi, majd mikor már lehúztam Anya pólóját, hogy nem kérek többet, akkor Anya berakott az ágyikómba. De én közben rájöttem, hogy mégis inkább még ennék, és ezt hangos EEEEE-zéssel a tudtukra is adtam, és néhány perc elteltével (minek ilyen sokat várni??? Azt hiszik ezek, hogy én kedvtelésből ordítok??:-O) Anya meg is jelent, és kaptam még a mennyei lakomámból...

Egyébként Anya dagadó mellkassal érkezett haza, mert megdícsértek engem, hogy milyen szép gyerek vagyok. Jó ezt tudjuk, de azért jó ilyet hallani...;-)
A másik ok pedig az volt, hogy egy néni megszólította Anyát az uszodában, hogy nem lenne-e kedve nála is vinni egy csoportot, oktathatna ott is.:-O Anya meglepődött, mert nem gondolja magát hűűűű, de nagyon tehetséges úszásoktatónak, de jól is esett neki. De visszautasította...:)

Egész jó napom volt. Leszámítva, hogy nehezen akartam elaludni délután, és végül Anya kezében sikerült csak, pedig ilyet aztán nem nagyon csinálok. De hát egy-két alkalom még nem a világ, ettől még nem fogok rászokni. Pedig de jó is az...;) Hallani, érezni Anya szívverését, miközben lassan lecsukódnak a szemeim...:)

Délelőtt is, délután is nagyon jó kedvem volt. Főleg, mikor a délutáni alvásomból felébredve Apát is itthon találtam. És egész délután velem játszott!:) Hancúroztunk nagyokat, nevettünk, játszottunk, lépegettem, miegymás. Aztán Anya kitalálta, hogy menjünk el bicózni. És Apa is eljött velünk!
Tettünk egy kisebb túrát a falu környékén, jó volt. Érdekes helyeken jártunk, földúton, általam még nem látott részeken. Rám való tekintettel néha megálltunk, hogy kicsit kiszállhassak, és megmozgathassam tagjaimat. De aztán mindig visszakerültem az ülésbe, és indultunk tovább. Nem is volt semmi baj addig, míg szemből nem kaptuk a szelet, mert hiába volt előttem Anya, azért biza kaptam abból a szélből... És nem tetszett. Aztán az sem, mikor oldalról kaptuk.:-P De azért kibírtam, Anyáék szerint ügyes vagyok! És azt is mondták, hogy edzenem kell a nyárra, mert akkor bizony hosszú biciklitúrákon fogok részt venni a Bakonyban... Nem tudom, ez most jó? :-S

Végezetül még meglátogattuk a Papáékat is, mert tegnap állítólag kétszer is kerestek, csak mi nem voltunk itthon. De most valahogy nem volt az igazi, nem volt kedvem odamenni sem a Papához, sem a Dédihez. Így aztán haza is jöttünk, mert Anyun lógni itthon is tudok...;-)

A délutáni alvásomból Anya ébresztett. Meglepődtem, mert nem nagyon szokott ilyet csinálni... De azért nem voltam morcos, vagy ilyesmi. Aranyos voltam, és kedves. Ahogy szoktam...;)
Aztán kiderült, hogy azért kellett felébreszteni engem, mert megyünk Győrbe. Hát jól van, nem bánom. Annyira siettünk, hogy az uzsonnámat is az autóban fogyasztottam el jóízűen. Egy hatalmas épületbe mentünk be, voltunk már egy párszor, és most is, mint mindig, a mozgólépcső kötött le a legjobban. Szívem szerint csak fel-le utaztam volna rajta, nagyon izgi dolog. :) De kedves szüleim nem hagyták, mondván, sietünk. De hogy hova?:-O

Elintéztünk néhány dolgot, kaptam fincsi sajtos kimondhatatlan nevű memmét, aztán újra kocsiba ültünk, és irány tovább.

Aztán rövid idő elteltével újra megálltunk. Engem beraktak a babakocsimba, és elindultunk. Aztán egyszer csak Anya adott egy puszit, és pápát intett, majd lelépett!!:-O Hééé, nem lesz ez így jó!!! Próbálkoztam egy EEEEEEE-zéssel, de nem jött össze. Apával ketten maradtunk. Persze hamar rájöttem, hogy jó buli ez így kettesben, nem is volt utána semmi problámám. Etettünk kacsákat, sétáltunk a parton, játszótereztünk. A játszón egy kis baleset is történt velem, a csúszdáról kicsit nagy sebességgel érkezvén, túlcsúsztam a kialakított pályán, és bevertem a fejem a szélébe.:( Szerencsére kemény az én buksim, így aztán nem lett baj!
Még játszottunk egy keveset, aztán visszamentünk Anya elé. Azért be kell vallanom, örültem, mikor megláttam!:)

Anyáék úgy gondolták, a késői délutáni alvásom miatt valószínű úgysem alszom el időben, ezért még visszamentünk a hatalmas épületbe a mozgólépcsőkkel, vásárolni. Az is klassz volt, Apával még labdáztunk is, míg Anya válogatott.:) Meg leszopogattam a vonalkódot Apa csokijáról. És még a Jóreggelt szelet csomagját is eltéptem.:) Úgy kell, miért kell engem belerakni a bevásárlókocsiba, mikor kézben is cipelhető a kb 11 kilóm?;-)

Hazaérkezésünk után még egy jót játszhattam, és csak utána mentem fürdeni, és aludni. Persze cicivel...;)

Ezen a napon Anyáék általában kirándulni mennek a közisekkel. (Tavaly miattam nem mentek, mert én még nagyon kicsi voltam...:))
Nem volt ez másként idén sem, reggel nagy készülődésre ébredtem 7 órakor. Anya mondta is, hogy bezzeg, mikor időre mennénk valahova, akkor nem ébredek ám 6-kor, csak mikor lenne lehetőségünk akár 8-ig is aludni... Hát, állítson be ébresztőórát, ne engem használjon annak...;)

Szóval az írtó nagy készülődésnél tartottam: Rohamtempóban öltözés, reggelizés, pakolás (azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy mire felébredtünk, Apa már elkészítette a szendvicseket, és a reggeli nagy részét is előkészítette...ezért is szeretjük...:)), majd még nagyobb rohamtempóban babakocsiba raktak, és szinte szaladtunk, hogy itt ne hagyjanak. Nem tették! Így aztán odaértünk időben, és felszálltunk egy buszra. Ültem már ilyenen, mikor egész kicsi voltam, a Papa hazavitt egyszer-kétszer minket busszal, de az csak kb 1 km. Ez meg jó sok volt! Élveztem is, magyaráztam, jól éreztem magam, egész addig, míg Józsi bácsit meg nem láttam. Nem tudom, mostanában valahogy nem szimpatizálok vele, ha meglátom, egyből legörbül a szám, és az ismert EEEEEE hangot hallatom...;)
De aztán ezen is túltettem magam, és egyszer csak megállt a busz, mi meg leszálltunk. Akkor megint jött Józsi bácsi (nem adja fel!), és az EEEEEEE:), de aztán végre elindultunk.






















Én a babakocsiban utaztam, legalábbis jó darabig. Volt egy hatalmas sídomb, ahova Apa tolt fel, na hát elég edzetlen az én apám, mondhatom...;) De azért Gáborkát sikeresen lehagytuk a másik babakocsiban!!:) Aztán kalandos út következett, emelkedővel, lejtővel, kiszállással,





























beszállással,





























 kerítésmászással,





























babakocsiemelgetéssel,





























ebéddel,


























































kendőbenutazással, abból kiszállással, patak mellett sétálással, pihenéssel,





























kilátással.


























































Egyszer elaludtam,






















akkor Anya állítólag ott is hagyott minket, és mivel a csoport ketté vált, egy kalandos, és egy nemkalandos, babakocsis részre, ő elment kalandozni. Mintha nem lenne elég kalandos az élete mellettem...;) Sőt, még mikor megálltunk pihenni, akkor is felmászott egy sziklához, de aztán elmesélte, hogy ez nem volt túl jó ötlet, mert mióta én vagyok neki, megtanult félni, és nem is mert kimászni a sziklához, szóval még a kilátásról is lemaradt.:(

Ami aztán a kalandot igazán kalanddá tette: egyszer úgy eláztunk, de úgy...





























illetve én nem, mert a kedves szüleim nem voltak hajlandóak kivenni engem a babakocsin lévő esővédő oltalmazó burka alól, hiába szerettem volna...:(





























Dörgött, villámlott, mi meg ott az erdőben a fák alatt...hát, Anya félt is rendesen, próbálta leplezni, de nem nagyon sikerült neki! És mindennek tetejébe még bőrig is ázott, mert csak egy rövid széldzsekije volt neki is, meg Apának is. Szóval úgy néztek ki, mint akin nem volt pelus...:) Meg hát a többiek is... Szerencsére a viharnak hamar vége lett, és mehettünk tovább. Ezután lett csak igazán kalandos a túra, ugyanis az út totál sáros lett, és hát a babakocsit tolni... hmmm, nem lehetett éppen kellemes. Főleg, mikor még én is elaludtam benne.












































Apa ki is vetetett Anyával, és kézben aludtam, mert a járgányom kerekei nem akartak forogni, csak csúsztak előre a sárban, már ha csúsztak. Anya már attól félt, hogy kitörik a kereke. Na, az lett volna még szép...:-S De aztán elérkeztünk egy jobb útra, és akkor már nem volt gond, bár azért a járgányom kerekein levő tetemes mennyiségű sár megdöbbentő volt. Én azonban békésen aludtam, már csak a cél előtti utolsó állomáson ébredtem fel, ami egy csodaszép kápolna volt, gyönyörű kilátással Bodajkra és környékére.





























Innen már a buszhoz mentünk, és hazajöttünk. A buszozás ismét jó volt, élveztem.





























Orsival játszottam, meg Anyával, sőt Apával egyszer előrementünk megnézni, hogy is működik az a busz.

Még néhány kép:























































































































































































































És akinek hálasak vagyunk a képekért:





























Köszönjük, Orsi!!!!:)

Ma gyereknap van! És mivel én is gyerek vagyok, így az én napom is! ez szuper!!! Ennek örömére klassz kis napot töltöttünk el Anyáékkal. Délelőtt sunytam egy rövidet, mert elaludtam a bicó, de Anya ravaszan a babakocsiba rakott le, nem az ágyamba, hogy ne aludjak sokat. Így aztán csak egy félórásra futotta... Ébredés után grilleztünk, Apa sütötte a finom husit, bár ebben a nagy melegben ma valahogy nem volt étvágyam...
Aztán elálmosodtam, és immár az ágyikómban tértem nyugovóra, sikerült is majd' három órát bundiznom...;) Ébredés után elindultunk Győrbe, játszóterezés volt mára tervezve. Előtte beugrottunk Apa unokatesójáékhoz, Esztiékhez, megköszönteni a névnapja alkalmából, ami a héten volt! Igen, Eszti, boldog névnapot!!!
Anyáék szerint nemkívánatos vendég leszek náluk, ugyanis folyamatosan takarítani kellett utánam... Eszti úgyis takarítani akart, hát most muszáj volt neki...;)
Ezután végre megérkeztünk a játszótérre, jót játszottam, csúszdáztam, homokoztam, Apával klassz sütiket sütöttünk, homokból, repülő-, autó-, teknős formájúakat. Anya szerint finomak voltak...:)
Jól el is fáradtam, hazaérve egy óriásit pancsoltam, aztán irány az ágy! Igen-igen, szó szerint, ugyanis Anyától azt kaptam "gyereknapi ajándékként", hogy nem adott cicit...:-O Apa tett bele az ágyamba, és én annyira csodálkoztam, hogy követelőzni is elfelejtettem... Kevés beszélgetés következett a kutyusommal, majd álomba szenderültem. Azért azt még nem döntöttem el, hogy ez mindig így legyen-e...;)

Ezen csodálatos szerkezet arra szolgál, hogy az olyan manóknak, akik még nem tudják egyedül, illetve sehogy kifújni a nózijukat (mint például én), kiszívják vele az orrukban felgyülemlő anyagot, ami komoly akadályokat gördít a levegővétel útjába. Gondolhatjátok, hogy mennyire imádom...:-PPP
Most, hogy a kruppból fennmaradt a nátha, és állandóan tele a nózim, Anya ezzel a szerkezettel szekíroz.:-P Mintah nem lenne enélkül is elég bajom! Eleinte nem nagyon tűrtem, ketten Apával is kevesek voltak ahhoz, hogy lefogjanak, és kiszívják a trutyit az orromból. Aztán rájöttem, ha hagyom magam, előbb szabadulok, így aztán, ha Anya közelített felém ezen szerkezettel, akkor szépen nyugodtan engedtem. Most pedig már ott tartunk, hogy én magam is ki tudom szívni a légzésgátló anyagot...;) Sőt, mi több, az is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a fülemből is kiszívnám a zsírt, és akkor Anya talán nem matatna azokkal az undorító színű pálcikákkal a fülemben...:-S

Nagy dolog történt ma velem! Rájöttem, hogy ha nem kapaszkodom semmibe, hanem ügyesen megállok egyedül, és nagyon koncentrálok, és először az egyik, majd a másik lábamat emelem, és egymás elé teszem, akkor haladok előre!!! Azaz járok!!!! Még nem megy túl sok lépés, csak úgy 4-5, de azt nagyon szépen, szorgalmasan gyakorlom! Anya sokszor a fejét fogja, például mikor majdnem lefejeltem a szőlőtőkét, de hát valahogy csak meg kell tanulnom, nem? És nem tehetek róla, hogy azt a szőlőt pont oda ültette valaki...;) Anyától a fotelig, asztaltól a fotelig, ágytól Anyáig, foteltól Anyáig, Anyától Apáig már nagyon szuperul megy!:) Meg a Papától a dédiig is! Szóval gyakorlom, aztán majd versenyzek Anyával!!! (Egyébként megsúgom, hogy Anya azt hiszi, hogy könnyebb lesz, ha már tudok járni, mert akkor nem húzom őt mindenhova, de téved...;))

Bizony, bizony, itt már így is mondhatjuk, meg úgy is! ÉS ugye hogy szalad az idő?;)
Tudományok:
-néhány lépés megtétele teljesen egyedül!!!:) Ma ezt gyakoroltam, és már van, hogy négy lépés is megy!!! Egy.kettő után pedig még stabilan meg tudok állni!!
-szókincsem nem nagyon fejlődött, csak azzal, hogy a kakasra és a pipire azt mondom, hogy "hákúú".:)
-a halacskára meg tátogok
-leveszem a zoknimat, és próbálom fel is venni:)
-viszem a cipőmet, ha ki akarok menni (mondjuk akkor is, ha nem, csak simán azt akarom, hogy húzzák a lábamra-próbálkozom én is, de még nem igazán megy;))
-sokmindent egyedül eszek:)
-remekül vezetek;)
-elrakom a szekrénybe a ruháimat (de valamelyik nap Apa zokniját is elraktam;)), mindegy, hogy még vizesek...:)
-súlyomat nem tudom, magasságom 80 centi (szerintem egy évesen a védőnéni elmért, mert már előtte két hónappal is 76 centi voltam, akkor is, és most meg nőttem hirtelen 4 centit? )
-fogaim száma 9 és fél, meg néhány hupli
-ha Anya este elfelejti megmosni a fogaimat, akkor szólok neki, és mutogatok a fogkefémre:), egyébként én is meg tudom mosni, egyedül!!!;)
-leengedem a fürdővizet, mialatt én még benne ülök. Aztán mikor rájövök, hogy lefolyik, próbálom megakadályozni:)
-be tudom kapcsolni immár a hifit is a távirányítóval:)
-tánctudásomat tovább fejlesztettem, már a karommal is mozgok:)
-megmutatom, hol megy a repülő
-férfiemberekkel kezet fogok (de szigorúan csak férfiakkal;))
-puszit adok
-mutatom a fülemet, meg hogy hova húzzuk a sapkát, zoknit, cipőt, beledugom a kezem a  poló/body, vagy pulcsi ujjába
-megmutatom a bibit Anya fején, meg az én lábamon
-megértem a legtöbb utasítást, de sokszor úgy teszek, mint aki nem is hallja (de Anyáéknak egy szót se erről!;))
-továbbra is imádok sms-t küldeni, telefonálni...
-ha a könyvemet véletlenül fejjel lefelé tartom, akkor nem a könyvemet fordítom meg, hanem én ülök át a másik oldalra:)

Nohát-nohát! A korral jár ez a feledékenység, vagy mi? Nem emlékszem arra, hogy miket is tudok még csinálni...;) De majd ha eszembe jut, akkor leírom!!

Hűha, olyan régen írtam már, hogy ihajjjjjjj! Megpróbálom összeszedni, hogy mi történt velem azóta, címszavakban:
-a fotómasina beadva szervízbe, egy hónap, mire elkészül!!!:-O Szóval, kedves Mindenki, addig nélkülöznötök kell csodás engem!;) Anya mindenesetr eléggé kétségbe van esve, hogy egy csomó mindenről lemarad...
-Pénteken Anyáék sztenderre tettek a Mamánál. Ott aludtam (csak egy órácska sikerült), aztán meg majd' az egész délutánt ott töltöttem! És nagyon jól éreztem magam! Anyáék meg elmentek uszodába, meg vásárolgatni.
-szombat hajnalban arra ébredtem, hogy nem nagyon kapok levegőt...szörnyű volt!!! Anya meg Apa szerencsére tudták, mi ilyenkor a teendő, mert már volt ilyen, ha nem is ennyire súlyos formában. Így aztán kaptam egy kúpot, és mikor jobb lett, akkor Apához bújva elaludtam. De másnap irtóra nyűgös voltam, nagyon rossz kedvem volt. Anyáék meg még tetézték is azzal, hogy vittek doktornénihez, aki alapból nagyon kedves, szeretem, csak ne akarna állandóan megvizsgálni!;) Aztán mentünk Győrbe, venni párásítót, mert állítólag nekem most az kell, akkor jobban fogok aludni, meg gyógyszerekért, meg kifizetni Apáék új ágyát. Mit ne mondjak, nagyon rosszul tűrtem...
Délután meg bérmálás volt, hát az se volt sokkal fényesebb dolog. Aludni sem tudtam rendesen, csak fél órácskákra hunytam le a szemem.
-Vasárnap Anya rábeszélte Apát, hogy menjünk be Győrbe, valamit csináljunk. Be is mentünk, sétáltunk egyet az Aranyparton (mondjuk én átaludtam az egész sétát;)), aztán fagyiztunk, meg játszótereztünk! Szuper volt, nagyon élveztem!
-Hétfőn, azaz tegnap mentünk szemészetre, mert Anya úgy látja, hogy kicsit befelé áll a jobb szemem, de a doktornéni megnyugtatta Anyát, hogy szó nincs ilyenről. Egyébként baromira nem tetszett a vizsgálat, és ki is nyilvánítottam ezirányú véleményemet. Hát a piszkok nem lefogtak?!:-O Na jó, mindez azért kellett, mert nem hagytam, hogy a doktornéni megnézze a szemem azzal a világító valamivel. Pedig állítólag, ha hagytam volna, nem is ért volna hozzám...

Ez történt tegnapig.

Hát, ha ezeket a napokat túlélem...:) Na jó, azért ilyenről szó nincs, nem vernek engem, vagy ilyenek, de Apa már tegnap is összehúzta a szemöldökét, és a mait még nem is tudja...:-O

Akkor a tegnapi: Apa jött haza nagy dérrel-dúrral, és enyhén szólva ideges volt. Azt mondta, hogy miattam volt az egész, mert tönkretettem az autó távirányítóját. Én pedig biztos nem, hát én csak játszottam vele!! És hogy mi történt? Hát csak ennyi: kijött a dógozóból a 40 fokba, ült volna be a 100 fokos autóba, de sebaj, van klíma! Ám mindezt csak tette volna, ha a távirányító kinyitotta volna az autót... Mivel nem nyitotta, így kinyitotta kulccsal, ami csak azért gond, mert úgy a riasztó nem kapcsolódik ki, és beriasztott... Apa meg nem tudta máshogy kikapcsolni, leszedte az akkusarut, vagy mi a szöszt, és úgy elhallgatott. Aztán megbütykölte annyira a távirányítót, hogy közvetlenül odatartva kikapcsolta a riasztót, és végre haza tudott jönni. Azt mondta, többet enm akarja a kezemben látni a távirányítót! Hát ne nézzen oda! :-P És különben is, ők adták oda! Azért az jó, hogy ez nem olyankor történt, mikor mi megyünk Anyával az autóval...;)

A mai áldozatom pedig a fényképezőgép... Nem tehetek róla, leesett:-O Csak úgy, magától... Anyáék szokták mondani, hogy itt nálunk nagyon erős a gravitáció (hogy az mi, nem tudom, de jó, hogy nem engem szidnak!;)). Hát ez a gravitáció most tönkrettete a masinát, így Anya még nagy nehezen le tudta tölteni a ma készült jobbnál jobb fotókat őszerénységemről, de fotózni nem lehet vele. Állítólag még garanciális, de hogy mit mondanak, mitől ment tönkre...? És ezt Apa még nem is tudja...:-S
Az utolsó képek, egy darabig:






























































































































































Azt hiszem, jobb lesz, ha most egy darabig meghúzom magam...;)

Ma ismét babamamaklubban voltunk. Határozottan jól éreztem magam. Volt ott sok kislány, kisfiú, mindenki játékokkal és memmével megpakolva érkezett.:) Természetesen mi is vittünk, de azért nem álltam meg, hogy ne kunyeráljak egy kicsit máséból...;) Utána aztán én is szivesen adtam mindenkinek az enyémből, kivéve a túrórudimból!:-P
Volt nagy játék, cd-kapcsolgatás, mások részéről egy kis sírás, az én részemről jó sok nevetés. Jöttem, mentem, közlekedtem, pakoltam, Anya meg beszélgetett. Persze azért volt, hogy ellenőriznem kellett, megvan-e még, de Anya mindig lerázott, mondván, van egy csomó gyerkő, játsszak velük. :-S Némi győzködés után mindig beláttam, hogy igaza van. Vele otthon is játszhatok, de a többi gyerekkel csak itt.:)
Készültek képek is:





































































































Sajnos Anya valamit elronthatott (pancser:-)), mert sok kép rossz minőségű lett. Homályos, elmosódott. Nem, én nem játszottam a fényképezővel...:-S

Tegnap elfelejtettem dicsekedni új tudományommal: ha Anya elenged, és egy kicsit odébblép, akkor lépek egyet felé, majd a karjaiba vetem magam! És ennek Anya nagyon örül. Sőt, ha valamit nagyon el akarok érni, akkor kb két lépés megtétele is megy!!!:)

Ma pedig álltam az asztalnál a szobában, és erőteljesen gondolkodtam, hogy fel kellene másznom a fotelbe. De az a fránya fotel csak nem jött közelebb, bárhogy is szugeráltam.:) Hát, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Ákos megy a fotelhez!;) És elengedtem az asztalt, majd egy lépéssel már ott is voltam a fotelnél, és mászhattam is felfelé...:) Anya meg jött, és összepuszilgatott...:P

El kellett gondolkodnom azon, hogy nekem igencsak jól kell kinéznem, hiszen

1. Zsófinak van első számú vőlegénye, aki nem én vagyok :(
2. Andinak barátja van, és el kell őt majd csábítanom tőle;)
3. a szembeszomszédban van egy gyönyörű kislány, Réka, és őt is meg kellene hódítanom:)

Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ez ilyen séróval nem igazán fog menni:



















































Nézzétek, hátul is milyen hosszú volt már:





























A biciklin, ha nem volt rajtam sapi, lobogott a hajam a szélben...:-O Szóval ideje volt, hogy valamit kitaláljunk. Este, mikor Apa borotválkozott (fura, képzeljétek, neki nő haj az arcán is, és nagyon bök:O-ja és ő a borotválkozást a hajvágóval végzi:)), szóltam a drága szüleimnek, hogy az én sérómon is szántsanak végig azzal a szerkezettel. És íme az eredmény:






























































































És mivel én kértem, és egyébként is nagyfiú vagyok, egy pillanatig sem tiltakoztam!!! Ügyesen, nagyfiúsan tűrtem!:)
Anya azt mondja, hogy eddig is nagyon jóképű voltam, de most...;)

Haha! Beszereztünk egy pár új sapit! Nagyon jól néznek ki, de inkább nézegetem, meg megrágom, minthogy a fejemen legyenek.;) Egész pontosan 3 darabot kaptam! És még pluszban egy nagyon klassz kis rövidujjú, kockás inget sem tudott otthagyni Anya. Hiába no, nőből van!;) De majd mit szól Apa?

A nagy vásárlás közben én úgy elfáradtam, hogy elszundítottam a babakocsiban. Anya meg kihasználta, és elsétáltunk időpontot kérni nekem a szemészetre. És kaptunk. Május 21. 10 óra 40. Ezzel csak az a baj, hogy hétfő, és hétfőn Apának kell a kocsi. Na mindegy, majd megoldják... Az tuti, hogy én kocsival megyek!;)

Aztán mikor Anya át akart rakni a babakocsiból az autóba, felébredtem. És így Anya úgy döntött, hogy akkor elmegyünk egyet játszóterezni. Juhéééééjjjjjj!!!:) Naggggyon tetszett! Először hintáztam, aztán én voltam a hajóskapitány, de mivel nagy, kormányos hajót még nem láttam, ezért inkább berregtem...:) Végül is akár autó is lehet, nem?;) Aztán csúzdáztam. Az milyen szuper! Csúsztam rendesen ülve, csúsztam hason, sőt még előre hason is!:) Meg alagutaztam! Anya azt mondja, ha ennyire élvezem, akkor elmegyünk gyakrabban, és felfedezzük a többi klassz játszóteret is!!!! Jól van Anya, én nem felejtem el, és tudod, ígéret szép szó...;)

Persze fényképezőt nem vittünk...S:(

Emlékeztek a szuper kék baseball sapimra?


























































NA nem mindig szerettem, sokszor nem tetszett, hogy a fejemen van, de azért jó volt. Anya szerint vagány voltam benne. És most elhagytuk!!!:( Tegnap! Elmentünk Anyával a most nyílt CBA-ba bicóval, és mikor kijöttünk, még a fejemen volt a sapi. Felültünk a  bicóra, mentünk kb 300 m-t, és mikor Anya hátranézett, már nem volt meg. Gyorsan visszamentünk, de nem volt sehol. Megfordultunk, kerestük az árkokban is, hátha a szél, de nem találtuk. Még egyszer visszamentünk, és akkor sem láttuk, pedig nagyon figyeltünk.:(
Most vagy a szél fújta nagyon messzire, vagy valaki felvette...:(

Ez most nálunk a babamamaklubot jelenti.:) Merthogy itt voltunk ma délelőtt. A múltkori tömeg után megint arra számítottunk, hogy elég sokan leszünk, ehhez képest 9-kor, mikor odaértünk, tárt ajtókat találtunk ugyan, de sehol nem volt egy lélek sem.:( Na azért olyan nagyon nem zavart, gyorsan birtokba vettem az ott lévő játékokat, és külön örültem, mert ugyanolyan sátor van ott labdákkal, mint nekem itthon, meg ugyanolyan formabedobálós játék is. Így aztán cseppet sem voltam megilletődött, hanem el is kezdtem játszani, ahogy azt kell.:) Néhány perc után aztán megérkezett Ati is, akivel sokat találkozom, mert a Mamáék mellett laknak (na jó, csak a második szomszédban...). De ő nem igazán akart velem játszani, csak szorongatta a cumisüvegét, és bújt az anyukájához. Hát felőlem, akkor egyedül játszom!:) Aztán érkezett még két kislány is, Liliána és Kata. Anyától kérdezték, hogy mindig ilyen vagyok-e, hogy így feltalálom magam, és Galádanya leégetett, mondta, hogy igen, és hogy milyen eleven, sőt néha már ROSSZ vagyok!!!??? Éééén??? :-O Mikor én egy kis angyalka vagyok...O:)
Ez lennék én, mint angyalka...






















Itt már kezdett kiütközni az ördög is (Anya szerint legalábbis, én nem értem, mi rossz van abban, ha mindent körbejárok, megnézek, le akarok menni a lépcsőn, meg akarok fogni mindent, és még véletlenül se hallom, hogy "Ákos nem szabad! Ákos gyere ide! Ákos ne csináld!":D):





























Aztán ő Kata:


























































Ő Ati:





























Ő pedig Lili:





























Katának szerintem bejött Ati, hiába no, modern korban élünk, most már a lányok is kifejezhetik vonzalmukat, és akár ők is kezdeményezhetnek! Kata meg is tette:)





























(Azért elárulom, hogy a vége egy nagy esés lett, hatalmas sírással...)
Én meg közben elálmosodtam. És ha álmos vagyok, akkor kicsit nyűgi is. Így amilyen jól indult ez a bmk, olyan nyafi vége lett... Hazafelé Anya nem engedett elaludni, aztán itthon kicsit felébredtem, de most már bundizom. (Csak Anya meg ne lássa, hogy közben blogot írok...;))

Dsida Jenő:

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Eljött annak is az ideje, hogy Apa szétszedje, és elcsomagolja a járókámat...:( Eléggé a szívemhez nőtt, pedig nem volt nekünk ez a kezdetektől fogva. Életem első három hónapjában ugyanis bölcsőben voltam a nappaliban, csak utána került ide ez a szerkezet.
Szerettem, mert tágas volt:





























Akár Apa is befért hozzám...:)






















Ebben fordultam először hasra 3 hónaposan és két naposan.:)
Nagyokat játszottam benne...






















...majd mikor már nagyobb lettem, kívül is:






















Aztán ahogy megtanultam kúszni-mászni, egyre kevesebb időt töltöttem el eme szerkezetben, úgy már kicsi volt nekem a hely...;) De azért néha benne találtam magam.:-O












































Mikor pedig már stabilan tudtam fel-és lemászni, Anyáék kivettek belőle néhány rudat, és önállóan közlekedhettem:





























Mostanra azonban semmi funkciója nem maradt, csak a helyet foglalta, így Apa ma szétszedte. Egy utolsó járókázás:





























Hát ennyi volt...:)

Anya sajnálja tőlem a csokit!!!!! Persze tagadja, olyanokat mond, hogy azért nem nagyon kapok, mert szorulásom lesz tőle, meg tönkremennek a fogaim, meg meghízok... De én átlátok ám a szitán, tudom, hogy mindez csak duma, és igazából sajnálja, meg ő maga akarja megenni...;)

Így aztán a kezembe kell vennem az irányítást, ha csokit szeretnék enni. Mint például ma délelőtt tettem: szokásomhoz híven pakolgattam kifelé a szekrényből a pudingokat, meg a többi fincsi dolgot, mikor a kezembe akadt egy tábla csoki! Mutogattam Anyának, hogy "memme-memme", de neki esze ágában sem volt kibontani nekem. Aztán arra gondoltam, hogy végül is elmúltam már egy éves, nagyfiú vagyok, nehogy már egy vacak csokipapír kifogjon rajtam, majd én kibontom. Az elhatározást követte a tett, és már kész is volt!!:) És már ettem is!


























































Ezután, bosszúból, hogy Anya nem bontotta ki nekem, körbejártam az egész konyhát, és jól szétkentem mindenhol a csokit...;) Na, hát legközelebb kibontod, Anya??? :DD

Anya már 1-2 hete kapott egy levelet, illetve meghívót a munkahelyéről az anyák napi műsorra, amit ma tartottak. És mi mentünk...:)

Az odaúton kicsit beájultam az autóban (persze utána hallgathattam ám, hogy "ugye kisfiam, én mondtam, hogy ne keljünk 6 órakor, mert álmos leszel"!:S). Mikor odaértünk, sem nagyon akaródzott menni ez az ébredés dolog, de azért nagy nehezen megébredtem. Anya örült neki, hogy nem kell egy alvó gyerekkel a kezében mászkálnia az iskolában, vagy esetleg a babakocsit cipelni, ami önmagában nem nehéz, nade velem együtt...:P

Bementünk egy nagy terembe, ahol volt minden, mi szemszájnak ingere, és akkor úgy éreztem, hogy hiába volt minden falat, ami indulás előtt a bendőmbe került, én biza éhes vagyok!:) Egyből rá is raboltam a ropira, pogácsára, üdítőre. Persze, mindent összekentem, Anya krémszínű nadrágjától kezdve a székekig. Igyekeztem lerántani a terítőt a szépen megterített asztalról, mindent megnézni, és próbáltam túlénekelni, magyarázni a fellépőket, illetve az Anyakapta csodaszép rózsát lefejeztem...:P Anya meg egy kicsit égett, hogy micsoda égetnivaló kölke van...;) Ja, és még a szemetest is igyekeztem megvizsgálni...:) Csak hát Galádanya...

A műsor után, miután tökélyre (na ezt milyen jével írják???) fejlesztettem a mindent összekenős hadműveletet, Anya elvitt megmutatni Szilvi néninek, a büfés néninek. Olyan jól elvoltam, hogy fel sem tűnt, hogy Anya visszaszaladt a rózsáért, amit sikeresen ott felejtett, a laposkúszásban történő lelépéskor...:) És felkészítette Szilvi nénit, hogy sírni fogok, de nem baj, ő akkor sem cipeli vissza a közel 11 kilómat a lépcsőn, inkább siet. Hát, nem kellett volna, szuperul elvoltam Szilvi nénivel! Komolyan mondom, az a sok érdekes dolog, ami ott volt... Persze Szilvi néni egy kis csokival is lekenyerezett, így aztán tényleg nem volt semmi bajom!;) A végén még puszit is adtam neki, teljesen önszántamból, senki nem kérte, én akartam! Mert tetszett!:)

Hogy senki ne maradjon ki a jóból, azaz belőlem, benéztünk még két tanáriba is, meg még az irodába is felmentünk. Na akkor már kezdtem unni a dolgot, hát mit hurimpálnak engem itten össze-vissza, kérem szépen??????!!!

Hazafelé meg beájultam az autóban...:)

Ui: Persze mi maradt itthon? A fotóaparát...

Meglátogatott ma Heni. Eleinte nem nagyon tudtam neki örülni, mert akkor ébredtem, és még elég nyafi voltam, bújtam Anyába. Utána azonban egész jól megvoltunk, feltéve, hogy nem akart felvenni, azt néhány kiváltságos embertől eltekintve nem sok mindenkinek enegedem. De adtam neki puszit, és ha határozottan a kezébe lettem nyomva, akkor csak egy kicsit tiltakoztam.:)
Közben nekünk Anyával le kellett lépnünk, mert jelenésünk volt a Doktornéninél. Na, az nagyon nem jött be!!:( Pedig szegény Doktornéni igyekezett, mindent megtett, de hiába... Én csak ordítottam, mint a fába szorult féreg. Állítólag kaptam egy szurit is, de nem sok mindent éreztem, meg egyébként is azzal voltam elfoglalva, hogy minél hangosabban ordítsak, hátha valaki megment, de senki nem volt a közelben...:S Legalábbis senki nem sietett a segítségemre. :( De mikor végre felöltözhettem, és biztos voltam benne, hogy már semmi nem történik, ráadásul a cumimat is megkaptam, akkor minden OK lett!:)
Mikor hazaértünk, itt volt még Heni, akkor is játszottunk még, megnéztük az autóját, aztán Anyáékkal vacsiztam, majd pancsi, és ugyanúgy aludtam el, mint tegnap...:)